View Full Version : [Miskolc] Projects and Construction Updates
RawLee April 5th, 2008, 04:27 PM Miskolc thinks about building geothermal heater plant
http://www.zoldtech.hu/cikkek/20080403-Miskolc-geotermikus-futes-terv
Geotermikus fűtőmű megvalósítását fontolgatja Miskolc, egy ilyen beruházás révén jelentősen olcsóbbá válhat a fűtés és használati melegvíz szolgáltatás a borsodi megyeszékhely lakótelepi lakásaiban.
A város alatt lévő geotermikus erőforrások felkutatására összefogott a város és a PannErgy Nyrt. - az erről szóló együttműködési megállapodást szerdán írták alá Miskolcon.
A miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. a PannErgy Nyrt.-vel (korábban Pannonplast) írt alá együttműködést, amelynek célja, hogy felkutassák a város alatt lévő geotermikus erőforrásokat, az előzetes felmérések szerint ugyanis Miskolc ilyen szempontból ígéretes geológia környezetben található - közölte Veres László, az önkormányzat szóvivője az együttműködési szerződés aláírását követően.
A geotermikus fűtőmű beruházás megközelítőleg 3-5 milliárd forintba kerülne, ennek ötödét a PannErgy Nyrt. biztosítaná, a fennmaradó részt pedig európai bankok - EIB, EBRD - állnák - tette hozzá a szóvivő. Megjegyezte: amennyiben az elkészülő geológiai elemzés szerint hatékony erőmű és/vagy fűtőmű építhető, akkor a PannErgy érdekeltségébe tartozó Pannonplast Polifin Kft. és a Miskolc Holding Zrt. közös projekttársaságot alapít 100 millió forint jegyzett tőkével.
A tervezett konstrukcióban a PannErgy Nyrt. a VGK Hönnun szakmai partnerével együtt elsősorban távhő-energia termelésére alkalmas geotermikus erőművet szeretne építeni, amelynek kapacitását a kitermelhető hőmennyiség határozza meg - mondta Bokorovics Balázs, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke.
Miskolcnak fontos, hogy a földben rejlő energiát hasznosítsa, a geotermikus energia kihasználásának elsődleges célja, hogy az olcsó, természeti környezetben megtalálható energia a lakosság életkörülményeit javítsa - jegyezte meg Káli Sándor, Miskolc polgármestere.
A PannErgy Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte, hogy - Miskolc önkormányzata mellett - Csongrád, Eger, Gödöllő, Kaposvár, Körmend és Záhony önkormányzatával is sikerült megállapodást kötnie a geotermikus energia hasznosításáról, illetve közös projektcég alapításáról. A közlemény hangsúlyozza, hogy a PannErgy folytatja tárgyalásait az önkormányzatokkal, hogy minél több közös projekt létesüljön geotermikus forrásokból hő- illetve elektromos energia termelésre.
RawLee April 5th, 2008, 04:30 PM Miskolc-Tapolca:end of bath project
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/tapolca-furdok-volgye-itt-a-vege/cn/haon-news-FCUWeb-20080403-0211223137
A miskolci önkormányzat nem ad újabb haladékot. A Pagony Béta Kft. elveszítette a jogot arra, hogy megkezdje a tapolcai fürdőkomplexum megépítését, mert nem teljesítette a módosított szerződés feltételeit. Hogyan tovább?
A miskolci közgyűlés tavaly júniusban fogadta el az önkormányzat és a Pagony Béta Kft. között létrejött szerződés módosítását, amely szigorú feltételekkel 2008. március 31-ig adott lehetőséget arra, hogy elinduljon a cég által ígért strandkomplexum-beruházás Miskolctapolcán. A határidő lejárt, és miután az ügyben nem volt tapasztalható semmilyen elmozdulás, Káli Sándor, Miskolc polgármestere úgy döntött nem ad további haladékot a Pagony Béta Kft-nek – áll a polgármesteri hivatal szerdán délután kiadott közleményében.
A módosított szerződés az önkormányzatot feljogosítja arra, hogy a cég megkérdezése nélkül, valamint bírósági eljárás nélkül kezdeményezze a két ingatlanra a bejegyzett földhasználati jog törlését. Ezzel élni kíván a miskolci önkormányzat, valamint azzal is, hogy a területet önhatalommal birtokba vegye, hiszen a módosított szerződés erre is felhatalmazza az önkormányzatot.
A Miskolctapolcára tervezett strandkomplexum jövőjéről várhatóan májusi ülésén dönt majd a miskolci képviselő-testület.
A Pagony Béta Kft. fő tulajdonosát, Tatár Györgyöt a múlt héten Lillafüreden kérdeztük arról, hogy lesz vagy nem lesz fürdő.
Tatár György elmondta: több oka van annak, hogy valószínűleg nem tudja teljesíteni azt, amit 2008. március 31-ére vállalt. Ha nem tudja teljesíteni a vállalást 31-ére – mondta –, akkor azt fogja kérni a miskolci önkormányzattól, illetve a képviselő-testülettől, hogy négy hónap haladékot adjanak. Ennyi idő lenne az ideális annak a befektetőnek, akit maga helyett talált.
Kérdésünkre, hogy ő és a befektető eljönne-e arra az önkormányzati ülésre, amelyen kérését megvitatnák, azt felelte: természetesen igen.
Erre most már nem kerül sor. Az önkormányzat él a lehetőségeivel – mint ez a közleményből kiderül.
RawLee April 5th, 2008, 04:33 PM Something is going on in Saint Ferenc hospital...
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/mi-epul-a-miskolci-szent-ferencben/cn/news-20080402-01440693
Miskolc - Építkeznek a Szent Ferenc Kórház udvarán. Vajon mi épül? A kérdést egyik olvasónk tette fel. Mi megtudtuk a választ.
A Szent Ferenc Kórház udvarán építkeznek – telefonált egyik olvasónk. Kérte, járjunk utána, hogy mit építenek.
– Egy folyosót építünk, amely a hidroterápiás részlegünket köti majd össze a főépülettel – válaszolta dr. Kása Miklós, a kórház igazgatója. – Lift is készül, valamint tornatermek és kiszolgoló helyiségek.
Az építkezést decemberben kezdték, de várhatóan május végére befejezik – tudtuk meg. A beruházás összege 100 miilió forint, a pénzt minisztériumi pályázaton nyerte az intézmény.
A kórházban jelenleg 300 ágy van, amelyen rehabilitációs feladatokat látnak el, ennek komplexé tételét segíti majd a hidroterápiás részleg kibővítése – tájékoztatta lapunkat az igazgató.
RawLee April 5th, 2008, 04:37 PM Buslane plans in Miskolc
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/buszsav-tervek-is-vannak-miskolcon/cn/haon-news-FCUWeb-20080326-0309111033
Alighanem nagy felzúdulást kelt majd, ha a terv valóra válik: buszsávokat festenek fel bizonyos miskolci utakra. A szakembereknek nem nehéz egyetérteni abban: nagy bajban van, nagy fejlesztésre szorul a közlekedés. De: miből?
Döntés még nincs, tervek, elképzelések vannak. Elsősorban azért, hogy a lánykori nevén tömeg-, ma közösségi közlekedés vonzóbb legyen a potenciális utasok számára. Vagyis, hogy úgy érezzük: érdemes(ebb) buszra ülni, mint esetleg saját autóban araszolni, dugóban dühöngeni. Erősen tervezik a közlekedési szakemberek, hogy bizonyos utakon, útszakaszokon buszsávokat festenek fel.
Brüsszeli bólintás
Ez is elhangzott azon a szerdai minikonferencián (workshopon), amelyen mások mellett Börzsei Tibor, az MVK Zrt. vezérigazgatója, dr. Vincze János, a Nóvia Közlekedésfejlesztési Mérnöki Iroda vezetője, Ujvári Andor városházi osztályvezető, dr. Monigl János egyetemi magántanár, Fleskó Gábor (MVK Zrt.) és Vargha Tibor városházi osztályvezető, a villamosnagyprojekt önkormányzati biztosa tartott előadást.
Természetesen hangsúlyosan szerepelt a rendezvényen a villamosnagyprojekt ügye, amelyről többen elmondták: nem szabad már most kész tényként kezelni, hiszen első körben a magyar kormánynak kell rábólintania a miskolci pályázatra, a másodikban pedig Brüsszelnek – és a kritériumok szigorúak. (Többek között igazolni kell a villamospálya-hosszabbítás és -felújítás mérhető hasznát.)
Kevés erő
Nem volt nehéz egyetérteniük a résztvevőknek abban, hogy Miskolc közlekedési helyzete nagyon-nagyon rossz, és sokirányú fejlesztésre szorul. Vannak elképzelések, vannak konkrét tervek, és vannak elnyerni kívánt pénzek. Saját erő viszont kevés. Mint ahogy az egyik előadó mondta: az utak felújítására minden pénz kevés. És ami rendelkezésre áll, az távol van a „mindentől”.
Búza tér: az egyik neuralgikus pont. Dr. Vincze János elmondta: 1979-ben csinálta a Búza térre az első tervet. Ma is vallja: a közlekedési fejlesztés csakis egy beruházó részvételével történhet meg. A Búza tér mellett – több más között – a Tiszai pályaudvar előtti tér (Kandó Kálmán) is rendezésre vár. Ehhez mindenképpen partnert kell találni a MÁV-ban, mint ahogy a MÁV-teleppel kapcsolatos tervek valóra váltásához is.
Meg nem épült
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a meg nem épült létesítmények (elsősorban utak) okozzák a legfőbb gondokat.
A tanácskozáson többször elhangzott, hogy elképzelés van arra is, hogy észak-déli villamosvonalat építsenek.
A (bel)város zsúfoltságának enyhítésére nem találnak jobb módszert, mint amit sokfelé alkalmaznak a világban: föld alá vinni, illetve megdrágítani a parkolást, avagy adót szedni a frekventált területeken. Természetesen ez ellen vethető: ha az ember a városszélen hagyja az autóját, hogyan jusson a belvárosba?
Norkey April 5th, 2008, 04:53 PM Á, Myškovec tu ještě chyběl. Any pictures of the city/projects? :)
blizzard.bb April 5th, 2008, 05:00 PM ..
RawLee April 5th, 2008, 05:01 PM From the [Hungary]general development in hungarian cities (http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=545898) thread:
Underground parking lot inaugurated in Miskolc
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/autozz-parkolj-setalj/cn/news-20071127-12423784
A new underground parking lot has been inaugurated in Miskolc's centre. It has 167 spaces on 2 levels,and is open 24h.
Reconstruction and extension of tramline 1 in Miskolc
http://www.boon.hu/hirek/borsod-abauj-zemplen/cikk/a-szuk-keresztmetszet--manipulacio/cn/news-20080115-08403886
http://www.boon.hu/hirek/im:boon:newspaper-emtippek/cikk/miskolci-villamos---1897-2010/cn/boon-news-em_01-20080114-012025
The presentation,in pdf
http://apps.boon.hu/download/emtippek/Miskolci_villamos_-_1987-2010.pdf
Projects in Miskolc between 2008-2010:
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/ami-epul-mi-epul/cn/news-20080131-08365677
- Covered swimming pool
- Erzsébet square hotel
- Avas Motel
- Vizek Völgye(Valley of Waters) Project Tapolca
- Tram bigproject
- Science Park
- Selyemrét beach
- City hall new wing
- Music palace
- Erzsébet Bath reconstruction
- inauguration of Széchenyi quarter
- New wing for the secondary school at avas
- New market hall at Búza square
- Mechatronic industrial Park
- Bosch-road 2nd phase
- Megyeháza-Patak street promenade with new apartments
- restoration of historical Avas
- inauguration of Macropolis residential area
- New office building behind Centrum Mall
- Reconstruction of the square before ITC
- RockMuseum
Some details about it:
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/science-park-es-az-egyetem/cn/haon-news-FCUWeb-20080130-0602568647
Atlétika stadion a Miskolci Egyetemen?
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/atletika-stadion-a-miskolci-egyetemen/cn/haon-news-FCUWeb-20080229-1250470477
Miskolc - Mint arról korábban beszámoltunk, egy nemrégiben készült városfejlesztési terv szerint meghosszabbítanák a Déli tehermentesítőként ismert Kiss Ernő utcát, amely egészen a Könyves Kálmán utcáig érne.
A ,,bibi" csak az, hogy ezzel kettészelnék a Diósgyőri Sportligetet. Viszlai József, Miskolc főépítésze után Orosz Lajost, Miskolc sportért felelős alpolgármesterét kérdeztük az ügyben.
- Annak a híve vagyok ebben az ügyben is, hogy a különböző érdekek ütközzenek, találkozzanak - válaszolta kérdésünkre a városatya. - Ezt is figyelembe tartva néhány hete az irodámban valamennyi érdekelt találkozott egymással. A véleményem változatlan; senki sem vitatja a Kiss Ernő utca folytatását, azonban kértem, hogy az út ne szelje ketté a Diósgyőri Sportligetet. A DVTK stadion környékét mindenképpen otthonosabbá kellene tenni, ezért hiszem, hogy az infrastruktúra javulása egyértelműen kedvező hatással lenne és ezáltal könnyebben megközelíthetővé tenné a műfüves- és a salakos edzőpályákat is.
Ilyen-olyan állapotban
Ugyanakkor arra a felvetésre, hogy a tervezett diósgyőri stadionrekonstrukció után az Andrássy útról valószínűleg kiszoruló rekortán atlétika pályának hol lehetne méltó hely Orosz Lajos a következőket mondta:
- Olyan atlétika stadiont szeretnénk, amely méltó egy nagyvároshoz. Ezt a létesítményt a Miskolci Egyetemmel közösen kellene létrehoznunk. Nem titok; szívem szerint a Miskolci VSC pályáját preferálnám, ám mivel az nincs önkormányzati tulajdonban szűk a mozgásterünk. Egy úgynevezett atlétika és futball stadion lenne a cél. Ez egyelőre az én álmom. További cél, hogy a jövőben megújuljanak a tömegsport és a versenysport számára azok a sportlétesítmények, amelyek léteznek és megvannak városszerte. Vannak, de ,,ilyen-olyan" állapotban.
Saját erőműve lesz Miskolcnak
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/sajat-eromuve-lesz-miskolcnak/cn/haon-news-FCUWeb-20080229-0243127527
Miskolc - A Magyar Villamos Művek (MVM) elismerte Miskolc elővásárlási jogát az erőműre. Miskolc vásárolja meg az erőművet – jelentette be pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján Káli Sándor Miskolc polgármestere.
Hozzátette: ezzel Miskolc lesz az első város az országban, amely az energetika kérdését saját kezébe veszi. Az erőmű megvásárlásával mintegy 32 ezer távfűtéses lakás, csaknem 100 ezer ember energiaellátásának minősége javulhat.
A szerződés részleteiről a polgármester későbbre ígért tájékoztatást. Szakmai kérdésekben pedig a jövő héten, Korózs András, a Mihő Kft. igazgatója ad információt – mondta Káli Sándor.
Az erőmű finanszírozásával kapcsolatban annyit mondott: a Miskolc Holding Zrt. már korábban kapcsolatba lépett pénzintézetekkel, és jelentős az érdeklődés.
A polgármester az erőmű ügyében kiemelte, azt a példaértékű összefogást, amely Miskolcot jellemezte ebben az ügyben. Hiszen – mint ismert – az ellenzék és a városvezetés közösen küldött levelet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, amelyben kérték, hogy járjon közbe az MVM-nél, hogy a városnak legyen fűtőműve.
Miskolc Hotel Avas
http://img149.imageshack.us/img149/1051/c01yq5.jpg (http://imageshack.us)
http://img205.imageshack.us/img205/57/dsc0010xd5.jpg (http://imageshack.us)
http://img169.imageshack.us/img169/819/c07mt1.jpg (http://imageshack.us)
http://img412.imageshack.us/img412/6990/c14tp4.jpg (http://imageshack.us)
Februar 2008:
Elkezdődött az Avas Szálló újjáépítése.
Másfél évtized után végre rendeződni látszik a belváros egyik legpatinásabb épületének a sorsa, a tulajdonos Multicasa-Consulting Kft. ügyvezetőjének reményei szerint jövő év őszén, nyár végén már vendégeket fogadhat a megújult belvárosi szálló. Dr. Simon Gábor képviselő, a belváros fejlesztési biztosa lapunknak örömét fejezte ki, hogy több éves huzavona után végre "felpörögtek" a munkálatok, s a tulajdonos láthatóan elkezdte a felújítást. Dr. Simon Gábor szerint a miskolci önkormányzat az elmúlt időszakban igen határozott lépéseket tett, hogy dűlőre vigye a szálló ügyét a tulajdonossal. A beváltatlan ígéretek miatt a közgyűlés korábban olyan határozatot hozott, hogy megpróbálja visszaszerezni az épület tulajdonjogát, majd bíróság elé vitték az ügyet.
A fejlesztési biztos úgy véli, ennek is szerepe van abban, hogy végre beindultak a munkálatok. A jogi eljárást ezért felfüggesztették, de ha nem teljesülnek időre a Multicasa-Consulting vállalásai, ismét megindítják - hangsúlyozta dr. Simon Gábor, aki azt is elmondta: a belvárosban - és egész Miskolcon - nagyon nagy szükség van valóban színvonalas szállóhelyekre. Az Avas Szálló általuk is megtekintett, jóváhagyott tervei megfelelnek ezen elvárásoknak.
Móricz Tibor, a Multicasa Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a szálló épülete első osztályú műemlék, ezért igen hosszadalmas, bonyolult és időigényes engedélyeztetési eljárásoknak kellett eleget tenniük, hogy végre megkapják az építési engedélyt a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól (KÖH). A területen régészeti feltárást folytattak, falkutatást végeztek, hogy megállapíthassák az épület eredeti színét. A kiviteli terveket folyamatosan egyeztetik a KÖH-al, úgy kell kialakítaniuk egy korszerű, színvonalas szállodát, hogy közben a műemléki jelleg is megmaradjon. Miután megkapták az engedélyt, elkezdődtek a felújítási munkálatok amelyek hamarosan a külső szemlélők számára is látványosabb szakaszba érnek. Móricz Tibor szerint, ha nem következik be rendkívüli esemény, és minden a terveik szerint halad, 2009 nyarának végétől már vendégeket fogadhat Miskolc belvárosában a megújult Avas Szálló.
Indul a nagy villamos projekt Miskolcon
http://index.hu/politika/belhirek/346850/
A tervek szerint a jövő év első felében megkezdődik Miskolc történetének legnagyobb fejlesztése, a borsodi megyeszékhely elsősorban uniós forrásból 37 milliárd forintból korszerűsíti villamosközlekedését - közölte Káli Sándor polgármester.
A tervek szerint megújul a teljes villamospálya, a megállók, az energiahálózat, új járműveket vásárolnak, a meglévő Tátra típusúakat pedig alacsonypadlóssá alakítják, és a jelenleg a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig húzódó 1-es szakaszt 1,5 kilométerrel, a Felső-Majláth-i lakótelepig meghosszabbítják. A 37 milliárd forintba kerülő beruházás költségeinek túlnyomó hányadát - 85 százalékát - uniós forrásból fedezik, a fennmaradó rész állami, illetve önkormányzati hozzájárulás.
RawLee April 5th, 2008, 05:41 PM Á, Myškovec tu ještě chyběl. Any pictures of the city/projects? :)
Sracok, hat adgyatok valami kepeket is! Ki fogja betuzgetni a sokk cikkeket?!
Its not that easy...here is a map of current public transport network in the city:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/2/2b/Mvkzrt-vonalhalozat.JPG
tramline2:
http://img265.imageshack.us/img265/29/2v2xo8.jpg
tramline1:
http://img256.imageshack.us/img256/7295/1v2nl4.jpg
The extension will be about 2 stations on line 1 westwards(until felső-Majláth),while of course reconstruction of the entire line and buying new vehicles.
tersyxus April 6th, 2008, 12:07 AM Main square reconstruction in designing-phase.
Variations for Miskolc dowtown area:
1.
http://img507.imageshack.us/img507/1507/miskoc4nw2.jpg (http://imageshack.us)
http://img135.imageshack.us/img135/7594/miskoc5vy3.jpg (http://imageshack.us)
2.
http://img511.imageshack.us/img511/4192/miskolc1qi4.jpg (http://imageshack.us)
http://img511.imageshack.us/img511/642/miskolc2xz8.jpg (http://imageshack.us)
http://img511.imageshack.us/img511/642/miskolc2xz8.jpg (http://imageshack.us)
http://img511.imageshack.us/img511/4192/miskolc1qi4.jpg (http://imageshack.us)
http://img221.imageshack.us/img221/306/miskolc3sm8.jpg (http://imageshack.us)
3.
http://img529.imageshack.us/img529/9862/miskolc6pv8.jpg (http://imageshack.us)
4.
http://img511.imageshack.us/img511/1594/miskolc7te5.jpg (http://imageshack.us)
http://img511.imageshack.us/img511/4636/miskolc8dr1.jpg (http://imageshack.us)
cris24s April 6th, 2008, 12:28 PM I like Miskolc... I´ve been there twice last year and there are a lot of things to do around the city. It is true that it needs a face lift as soon as posible. :)
RawLee April 6th, 2008, 12:47 PM I like Miskolc... I´ve been there twice last year and there are a lot of things to do around the city. It is true that it needs a face lift as soon as posible. :)
I think it needs plastic surgery...like that new main square project...but like 10 of it.
Qtya April 15th, 2008, 06:55 PM A francia Alstom is pályázik a miskolci villamostenderen
Miskolcon is bemutatta kedden a francia érdekeltségű Alstom konszern azt az Citadis villamosát, amely kedvező városházi döntés esetén közlekedhet a városban, a 37 milliárd forintba kerülő villamos-tendert túlnyomórészt az unió finanszírozza, a borsodi megyeszékhely közbeszerzési eljáráson más gyártók megjelenésére is számít.
A jövő évben kezdődhet meg Miskolcon a város történetének egyik legnagyobb beruházása, a "nagy villamos projekt, amelynek célja, hogy Miskolcon a világ egyik legmodernebb villamosközlekedése jöhessen létre" - mondta korábban Káli Sándor Miskolc polgármestere.
A tervek szerint megújul a teljes villamospálya, a megállók, az energiahálózat, új járműveket vásárolnak, a meglévő Tátra típusúakat pedig alacsonypadlóssá alakítják, és a jelenleg a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig húzódó 1-es szakaszt 1,5 kilométerrel, a felső-majláthi lakótelepig meghosszabbítják.
A 37 milliárd forintba kerülő beruházás költségeinek túlnyomó hányadát - 85 százalékát - uniós forrásból fedezik, a fennmaradó rész állami, illetve önkormányzati hozzájárulás.
A francia Alstom konszern volt az első, amely bemutatta Citadis típusú villamosát, amely kedvező döntés esetén megjelenhet Miskolcon.
A Citadis eddig 28 városban közlekedik, mintegy 1100 szerelvényt rendeltek a cégtől, és több mint 1,4 milliárd utast szállítottak - ismertette az adatokat Zal Shahbaz üzletfejlesztési alelnök.
Daróczi Dávid kormányszóvivő tavaly augusztusi tájékoztatása szerint a 2007-2008-ban induló, 1.265 milliárd forint beruházási értékű 77 közlekedési projekt közül értékben 450 milliárd forintnyi öt nagyprojekt a városi tömegközlekedés fejlesztését szolgálja. A budapesti 1-es és a 3-as villamos fejlesztésére, valamint a 4-es metróra 375 milliárd forintot fordítanak, míg a debreceni, szegedi és miskolci villamospálya 50 kilométer hossznyi fejlesztésére 75 milliárd forintot szánnak.
Az Alstom Magyarországon két céggel van jelen: az Alstom Hungária Zrt. az erőművi és a közlekedési üzletágat képviseli, míg az Alstom Singnaling Kft. közlekedési szoftvereket fejleszt.
^^ I just simply don’t get it, why the Hungarian cities are not making a joint tender for this…
I’m sure there is a proper explanation for it… So if someone finds out, please let me know…
Some photos of the Citadis, from all over the world…
From France…
http://img73.imageshack.us/img73/423/citadis1ty1.jpg (http://imageshack.us)
http://img100.imageshack.us/img100/9074/citadisnz5.jpg (http://imageshack.us)
http://img73.imageshack.us/img73/4558/citadis4og7.jpg (http://imageshack.us)
From Barcelona...
http://img249.imageshack.us/img249/3108/citadis2tx6.jpg (http://imageshack.us)
From Madrid…
http://img170.imageshack.us/img170/4057/citadismadridwj0.jpg (http://imageshack.us)
Qtya April 15th, 2008, 06:58 PM ^^Oh, I forgot... Obviously NOT my photos...
Kontúr April 15th, 2008, 10:17 PM ...a világ egyik legmodernebb villamosközlekedése jöhessen létre" - mondta korábban Káli Sándor Miskolc polgármestere...
Azért egy kicsit bővebben is érdekelne, hogy ez mit jelent?
^^ I just simply don’t get it, why the Hungarian cities are not making a joint tender for this…
I’m sure there is a proper explanation for it… So if someone finds out, please let me know…
Good point!
tersyxus April 15th, 2008, 10:24 PM ^^Oh, I forgot... Obviously NOT my photos...
:lol: Put it in your signature and it will do the trick from that point on.
RawLee April 15th, 2008, 11:00 PM Azért egy kicsit bővebben is érdekelne, hogy ez mit jelent?
Gondolom azt,hogy csatlakozik a világ többi felújított/új villamoshálózatához,lévén a pesti,szegedi és debreceni nem lesz teljesen felújítva...
Kontúr April 15th, 2008, 11:04 PM Gondolom azt,hogy csatlakozik a világ többi felújított/új villamoshálózatához,lévén a pesti,szegedi és debreceni nem lesz teljesen felújítva...
És ettől lesz a "világ egyik legmodernebb villamos közlekedése" Miskolcon?
RawLee April 15th, 2008, 11:22 PM És ettől lesz a "világ egyik legmodernebb villamos közlekedése" Miskolcon?
Én tudjam? Ő a polgármester...lehet,hogy ezzel propagálja magát...elvégre a helyieknek az szinte maga a csoda lesz(már annak,aki még nem ült a 4-6-oson)...
RawLee May 10th, 2008, 03:13 PM New square of Miskolc:Europa square
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/uj-tere-van-miskolcnak/cn/haon-news-FCUWeb-20080509-0203461812
Miskolc - Fák, virágok, padok, alattuk mélygarázs. Ez az Európa tér, melyet pénteken adták át ünnepélyes keretek között a város ünnepe alkalmából a Művészetek Háza mögötti területen.
Market of Búza square
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/buza-teri-piac-bejartuk-fold-alatt-fold-felett/cn/haon-news-FCUWeb-20080424-0415560879
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac__bej_rtuk_f_ld_alatt__f_ld_f/1872450.jpg
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac__bej_rtuk_f_ld_alatt__f_ld_f/1872456.jpg
more here:http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac__bej_rtuk_f_ld_alatt__f_ld_f/
Reconstruction of Heroes' square at Miskolc near end
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/azert-ez-mar-jo-hosok-tere/cn/news-20080424-03460941
Miskolc - Május elsejére ígéri a miskolci Hősök tere tökéletes rendbe- és széppétételét a Miskolci Városgazda Kht. igazgatója, Veres István.
RawLee May 29th, 2008, 10:27 AM Article about the city's tramline project in HVG:
http://img103.imageshack.us/img103/189/resizeofscan00011qg7.jpghttp://img149.imageshack.us/img149/6639/resizeofscan00031vo5.jpg
http://img207.imageshack.us/img207/2990/resizeofscan00041dw9.jpg
tersyxus June 15th, 2008, 11:24 PM Have you been to Miskolc recently? it's developing.
http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_01.jpg
http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_02.jpg
http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_03.jpg
http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_04.jpg
RawLee June 15th, 2008, 11:29 PM Well,I'll probably go and visit my relatives in Borsod,so there's a chance I can make it to downtown...
tersyxus June 15th, 2008, 11:32 PM Well,I'll probably go and visit my relatives in Borsod,so there's a chance I can make it to downtown...
Good. Just take your cam. The Buza square market is also a hot spot we're interested in.
RawLee June 15th, 2008, 11:40 PM Good. Just take your cam. The Buza square market is also a hot spot we're interested in.
Thanks! I've completely forgot about that!
tersyxus June 15th, 2008, 11:45 PM Thanks! I've completely forgot about that!
Thank YOU!
BND June 16th, 2008, 12:01 AM Have you been to Miskolc recently? it's developing.
Good to see! :cheers:
Qtya June 21st, 2008, 11:23 AM Look what I found! Check it out!
www.zoldnyil.hu
RawLee June 23rd, 2008, 02:11 PM Have you been to Miskolc recently? it's developing.
http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_01.jpg
Well,I'll probably go and visit my relatives in Borsod,so there's a chance I can make it to downtown...
Here are the pics. I've managed to capture more than was intended!
The building above - its in the centre,100m from the future market
http://img440.imageshack.us/img440/2811/resizeofimg6447ml7.jpg
The market
http://img258.imageshack.us/img258/9287/resizeofimg6434mj1.jpg
http://img440.imageshack.us/img440/6355/resizeofimg6435mv5.jpg
http://img95.imageshack.us/img95/1620/resizeofimg6436ds6.jpg
http://img242.imageshack.us/img242/5098/resizeofimg6437rs6.jpg
http://img295.imageshack.us/img295/549/resizeofimg6438ta8.jpg
http://img410.imageshack.us/img410/907/resizeofimg6439sw8.jpg
http://img524.imageshack.us/img524/6933/resizeofimg6440cx3.jpg
http://img524.imageshack.us/img524/7508/resizeofimg6453si8.jpg
http://img440.imageshack.us/img440/2927/resizeofimg6455vt8.jpg
http://img208.imageshack.us/img208/9324/resizeofimg6456hr9.jpg
http://img95.imageshack.us/img95/955/resizeofimg6457ba2.jpg
http://img258.imageshack.us/img258/4393/resizeofimg6459fq6.jpg
http://img295.imageshack.us/img295/9985/resizeofimg6460sk4.jpg
Some shots about the "old" Szinva shopping centre
http://img95.imageshack.us/img95/9408/resizeofimg6461md0.jpg
http://img440.imageshack.us/img440/1753/resizeofimg6462ha0.jpg
http://img57.imageshack.us/img57/909/resizeofimg6463fx3.jpg
And some commies - to see that the reconstructions are going there too
http://img410.imageshack.us/img410/552/resizeofimg6464rv0.jpg
http://img242.imageshack.us/img242/3374/resizeofimg6465bi9.jpg
http://img57.imageshack.us/img57/1029/resizeofimg6467qj5.jpg
http://img524.imageshack.us/img524/4429/resizeofimg6468zl8.jpg
http://img242.imageshack.us/img242/8486/resizeofimg6469vq0.jpg
And a new small shopping-ish centre on main road 3 coming from Budapest
http://img440.imageshack.us/img440/4408/resizeofimg6470ma0.jpg
tersyxus June 24th, 2008, 02:41 AM ^^ Thanks a bunch for the photoreport from there.
Nyuszi June 24th, 2008, 12:18 PM Look what I found! Check it out!
www.zoldnyil.hu
Wow! 31(!) new trams?! That's quite many IMO! Almost as many as the number of Combinos in Budapest! It seems Miskolc is replacing all of it's tram fleet!
Qtya July 14th, 2008, 09:10 PM Miskolc to build a new swimming complex for 2,2 billion HUF
2,2 milliárdból épül uszoda Miskolcon
Miskolcon új fedett uszoda épül, a 2,2 milliárd forintba kerülő létesítmény alapkövét hétfőt tette le Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára és Káli Sándor, Miskolc polgármestere; a tervek szerint a jövő év végén adják át a komplexumot.
A debreceni Keletterv Kft. tervezi és a Hajdúép Kft. építi fel Miskolc fedett uszodáját a Miskolci Egyetem területén, a mostani salakpályák területén.
Káli Sándor elmondta: az egyetemváros sportlétesítményei közelében épül meg az uszoda, amelyben egy 50x25 méteres, tíz pályás versenymedence, egy 25x10 méteres bemelegítő medence, nézőtér, öltözők, szociális blokkok és kereskedelmi egységek kapnak helyet.
A terv egyébként kiemelten kezeli az alternatív és környezetbarát energia felhasználását, a létesítmény tetőszerkezetén napkollektorokat helyeznek majd el.
A nemzetközi úszóversenyek és vízilabda-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas uszoda megépítéséhez a központi költségvetés másfélmilliárd forintot biztosít, a miskolci önkormányzat pedig több mint 700 millió forintot.
tersyxus July 14th, 2008, 09:45 PM ^^ That is cool. A really big pool. I'm so pleased that the number of swimming pools outside Budapest have significantly increased in the past few years, especially that I'm a swimming-fan.
Anyway, I'd suggest another mild-water pool for children like in Kispest Swimming Center. While dad and mom are struggling with their overweight in the deep water their child can have fun with others in a shallow pool. That's more fair.
HQ July 15th, 2008, 05:35 PM The Macropolis project is really great, I saw it in june!
RawLee July 23rd, 2008, 02:03 PM Model of the infamous "narrow" section:
http://www.zoldnyil.hu/images/groups/hirek/385.jpg
http://www.zoldnyil.hu/1183/ty/c/page/0/c_page/0/
cris24s July 30th, 2008, 03:16 PM Massive development in Miskolc
A 158-room, 4-star superior business hotel is planned by WNT Hotel and Tourism Ltd. in downtown Miskolc (north Hungary) next to the old Erzsébet baths. Hotel Viktória will offer a conference room for 350, section rooms and a terrace for catering. The owners are mainly targeting corporate and city travellers, locals and leisure tourists. Furthermore, the hotel will boast a wellness section with more than 800-sqm water surface and an amusement spa. The investment is estimated at HUF 5 billion (20 million euros), to be funded by private funds and tenders. The owners have already started negotiations with several international hotel management companies; the opening is scheduled for summer 2010.
RawLee August 15th, 2008, 09:00 PM Market hall behind schedule
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/buza-teri-piac-kesik/cn/haon-news-FCUWeb-20080814-0100220639
Miskolc - A Búza téri piac ünnepélyes átadása, majd rögtön utána a használatba vétele október 16-án lesz. Késik? Pár napot.
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac_2008_08_14_/2039586.jpg
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac_2008_08_14_/2039595.jpg
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac_2008_08_14_/2039600.jpg
Rest of the gallery:
http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/B_za_t_ri_piac_2008_08_14_/
HQ August 28th, 2008, 06:26 AM Some websites with new buildings in Miskolc:
http://bodoterasz.hu/
http://www.egyetemilakopark.hu/
http://www.vegvar.hu/
Miskolc, Szentpáli ház:
http://www.omegaingatlan.hu/2/ref/image043.jpg
RawLee September 4th, 2008, 02:57 PM 21st century tram-network in Miskolc
http://index.hu/politika/belfold/vilm3051/
The tram project of Miskolc was approved by the government. It includes reconstruction of the currently existing tracks and station as well as an 1,5km extension,31 new trams with state-of-the-art electronics and information systems.
Harmincegy új villamos beszerzését, a pálya teljes felújítását és meghosszabbítását, a megállók modernizálását és GPS-alapú utastájékoztató rendszert tartalmaz a miskolci villamosközlekedési nagyprojekt, amelyet tegnapi ülésén támogatott a kormány. Ha a 37 milliárdos tervek az Európai Bizottság egyetértését is elnyerik, 2011-re újul meg a borsodi megyeszékhely közlekedése.
A kormány támogatja a miskolci villamosfejlesztést, így a tervek hamarosan az Európai Bizottság elé kerülhetnek, jelentette be szerdán a kormányszóvivő. A beruházás támogatásáról Brüsszelben döntenek. A borsodi megyeszékhelyen 37,7 milliárd forint értékű projekt valósulhat meg, amelyből 33,7 milliárd forint az uniós támogatás, a fennmaradó részt a város állja hitelekből.
Budapest után Miskolcon épült meg 1897-ben az országban elsőként normál nyomtávú közúti villamos vasút. Ma két vonal működik: a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr közötti, illetve a Tiszai pályaudvar és Vasgyár közötti.
A városban ma a kilencvenes évek elején vásárolt Tatra KT8D5 típusok közlekednek, illetve a járműparkot 2003-ban Bécsből beszerzett, 1969-es konstrukciójú SGP E1 típusú villamosokkal egészítették ki.
A 2006-ban indított Zöld nyíl elnevezési miskolci villamos nagyprojekt a város kelet-nyugati villamosközlekedésének teljes rekonstrukciójáról szól. Célja az is, hogy a buszközlekedést a jelenleginél nagyobb arányban váltsák ki környezetbarát villamosokkal.
Teljesen felújítanák a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr közötti 9,6 kilométernyi villamospályát és a végállomásokat. A pályát másfél kilométerrel meg is hosszabbítanák a diósgyőri végállomás és a több ezres lélekszámú Felső-Majláth között.
A rekonstrukcióval így a villamosok teljes körpályát futhatnak be, nem kell a végállomásokon a szerelvény másik végébe átszállni a vezetőknek. A tervek szerint a miskolci villamosvonalat később a város zöldövezete felé tovább lehet majd bővíteni.
A mostani szűk peronokat 2,5-3 méterre szélesítik és 45 fedett megállót alakítanak ki. A nagy forgalmú megállókban úgynevezett intelligens oszlopokat helyeznek el: ezeken elérhető lesz a Miskolci Közlekedési Vállalat honlapja, a menetrend, az útvonalkereső, s az oszlop ezen kívül jegyautomataként is funkcionál majd. Az egész vonalon a szerelvények mozgását méteres pontossággal követő, GPS-alapú forgalomirányító és utastájékoztató rendszert építenek ki. A megállókban így az utasok nemcsak a következő járat érkezésének idejét láthatják, de tájékoztatást kaphatnak a késésekről, forgalmi fennakadásokról is.
A projektben 31 új villamos beszerzése is szerepel. Azt a jelenlegi szakaszban még nem lehet megmondani, milyen típusú villamosok járnak majd Miskolcon, hiszen erre pályázatot írnak ki. Mivel alacsony padlós járművekre lesz szükség, a kör jelentősen leszűkül, 4-5 gyártó villamosai jöhetnek szóba, mondta az Indexnek Veres László a városháza szóvivője. Az új villamosokhoz a jelenlegi javítócsarnokot és a karbantartó bázist is át kell alakítani.
RawLee September 10th, 2008, 03:16 PM Miskolc new market hall (sorry for the "red-ness")
http://img122.imageshack.us/img122/1708/resizeofimg7138nh8.jpg
http://img111.imageshack.us/img111/4941/resizeofimg7139px6.jpg
RawLee September 16th, 2008, 04:42 PM LOL! Check this: Miksolc's MKV (public transport company) builds it own buses!!!
http://hvg.hu/gazdasag/20080916_arc_utobusz_borsod_volan.aspx
Elkészült Miskolcon a Borsod Volán (BV) Zrt.-nél összeszerelt első hat darab ARC127 típusú autóbusz, amelyeket kedden adtak át. A cégnek jelenleg 12 ilyen busz gyártására van szerződése – közölte Sárközi György vezérigazgató.
BND September 17th, 2008, 07:44 AM ^^ I've not even heared of this company before...
Nyuszi October 9th, 2008, 03:37 PM Miskolc 37 milliárdért villamost vesz
Aláírták a Miskolc villamos közlekedésének megújítását célzó beruházás támogatási szerződést, amely szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv közel 34 milliárd forint támogatást nyújt a bruttó 37,8 milliárd forintos a Zöld nyíl elnevezésű projekthez.
A támogatási szerződést Szalóki Flórián, az NFÜ Közlekedési Programok Irányító Hatóságának vezetője és Káli Sándor Miskolc polgármestere írta alá csütörtökön a borsodi megyeszékhelyen.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az elmúlt ötven év legnagyobb miskolci fejlesztésének nevezte a villamos projektet.
Káli Sándor polgármester (MSZP) szerint a Zöld nyíl projekt átfogó célja a hosszú távon fenntartható, környezetbarát, gyors és biztonságos közösségi közlekedés megteremtése és vonzóvá tétele, illetve egy modern városkép kialakítása.
RawLee October 9th, 2008, 04:14 PM Most akkor az EU nem ad rá pénzt? Vagy ez csak ilyen "előleg"?
Qtya October 9th, 2008, 10:42 PM Where is the article from Nyuszi?
HQ January 30th, 2009, 09:02 PM Good news for Miskolc, especially in this hard time of economical crise:
2009. májustól Miskolcon hozza létre Regionális Ügyfélszolgálati Központját (Regional Customer Service Centre) a Vodafone. A Miskolcon több mint háromszáz új munkahelyet teremtő központ előreláthatólag másfél-két év múlva működhet teljes kapacitással. A Vodafone így a nehéz gazdasági környezet, a recesszió ellenére a 2009-es évben növeli magyarországi össz-alkalmazottainak számát, amely a szintén jelentős bővítés előtt álló - a Vodafone Csoport közös pénzügyi folyamatait és ügyleteit kezelő - Vodafone Szolgáltató Központtal (VOCH) együtt a közeljövőben megközelíti a kétezer főt. „Miskolcon a helyi egyetem magas szakmai színvonala miatt hosszú távon biztosított a jól képzett munkaerő-utánpótlás, fontos szempont továbbá, hogy Miskolc egyedi befektetői környezetet kínál” – mondta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. Az új struktúrának köszönhetően a miskolci központ a későbbiekben más Vodafone országok hasonló igényeinek kiszolgálására is alkalmas lehet, hasonlóan a már jelenleg is ilyen feladatokat ellátó Vodafone Szolgáltató Központhoz (VOCH), áll a társaság közleményében.
tersyxus January 30th, 2009, 11:51 PM fontos szempont továbbá, hogy Miskolc egyedi befektetői környezetet kínál” – mondta dr. Beck György
^^ magyarra forditva: olcso a munkaero.
HQ February 2nd, 2009, 12:04 AM ^^ de legalabb fizetett munka, arrafelé ez is nagy szo.
BND March 15th, 2009, 10:51 PM Miskolc wants to buy 31, 100% low-floor trams, to replace its entire current fleet of trams.
Article: http://cities.blog.hu/2009/03/15/miskolc_szinre_lep
RawLee March 15th, 2009, 11:10 PM 31? WOW! Thats more than the 2 other cities combined!
gramercy March 16th, 2009, 12:03 AM és még így is kevés, együtt kellett volna pályázniuk a fővárossal 100 darabra és jól megragadni a pályázókat a töküknél fogva
így majd egyesével szépen ki lesznek szolgáltatva: kis darabszám - nagy ár, nagy fenntartási költség
elképesztő hogy pitiáner politikai érdekek és mondvacsinált bürokratikus dolgok miatt képtelenek együttműködni és az effajta szinergiákat kihasználni
az meg hogy a többi város fenn akarja tartani a többi típusokat is nonszensz, el lehetne őket adni például a szomszédos román városoknak vagy pl. az eut úgy rávenni a támogatásokra hogy a lezúzott állományt ajándékba odaadjuk boszniának
HQ March 16th, 2009, 04:02 PM ^^ nagyon igazad van
Qtya March 16th, 2009, 04:09 PM ^^ nagyon igazad van
Teljesen egyetértek én is, csak az nagyban megbonyolította volna a pályázati procedúrát, mert akkor annak egy külön nagyprojectnek kellett volna lennie. Most lehet, hogy teljesen hülyeséget mondok, de én úgy tudom, hogy az EU csak járműbeszrzést nem támogat. Ezért van az, hogy új vonal építése is szerepel a tervekben.
Én inkább azt sajnálom, hogy a GANZ-ot úgy tönkretették. Nézegettem a SKODA Plzen honlapját, hogy milyen sikeres vállalat is az... Gyakorlatilag azzal a termék palettával, ami a Ganznak volt. Simán lehetett volna konkurenciája a magyar cég a csehnek, és bőven elláthattuk volna a magyar piacot, akár villamosokkal, mozdonyokkal, transzformátorokkal, és még metrokkal is...
AlbertZ March 16th, 2009, 04:34 PM Én inkább azt sajnálom, hogy a GANZ-ot úgy tönkretették. Nézegettem a SKODA Plzen honlapját, hogy milyen sikeres vállalat is az... Gyakorlatilag azzal a termék palettával, ami a Ganznak volt. Simán lehetett volna konkurenciája a magyar cég a csehnek, és bőven elláthattuk volna a magyar piacot, akár villamosokkal, mozdonyokkal, transzformátorokkal, és még metrokkal is...
^^ nagyon igazad van... :)
gramercy March 16th, 2009, 11:15 PM a Ganz, béke poraira
Kontúr March 17th, 2009, 10:44 PM Én inkább azt sajnálom, hogy a GANZ-ot úgy tönkretették. Nézegettem a SKODA Plzen honlapját, hogy milyen sikeres vállalat is az... Gyakorlatilag azzal a termék palettával, ami a Ganznak volt. Simán lehetett volna konkurenciája a magyar cég a csehnek, és bőven elláthattuk volna a magyar piacot, akár villamosokkal, mozdonyokkal, transzformátorokkal, és még metrokkal is...
Sajnos az Ikarusz ugyan erről szól, és a Tokaji márkanév sem kell nekünk:http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/12/nem_kell_a_magyaroknak_a_tokaji_/
Kontúr March 19th, 2009, 04:34 PM Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára ma délután jelenti be, hogy elnyerte Miskolc városa az új villamosok megvásárlásához szükséges uniós támogatási szerződést -értesült a VGO.
Miskolc az uniós támogatással megvalósuló villamosvasút-fejlesztési projektje keretében harmincegy járművet szeretne vásárolni, amelyek új, alacsony padlós, egyterű villamosok lennének.
A fejlesztés összértéke 37,8 milliárd forint, amiből a járművek beszerzésére 18,6 milliárdot szánnak, s ehhez 75 százalékos uniós támogatást igényeltek.
A délutáni miskolci sajtótájékoztatón Burányon kívül Káli Sándor polgármester és Simon Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője vesz részt.
forrás: vg
HQ May 19th, 2009, 11:01 PM Gőzerővel épül az Egyetemváros mellett a fedett városi sportuszoda. A szerkezeti munkákon már túl vannak, és az impozáns tető is felkerült az épületre. Az egyelőre még csak kibetonozott medencékben várhatóan ősszel már úszhatnak a miskolciak.
http://www.miskolc.hu/pages/template1.aspx?id=1673097
no picture unfortunately
tersyxus May 20th, 2009, 12:43 AM ^^ It's good to see the number of new swimming pools being built all over the country. I wonder why this is not really visible in the damned capital. I could hardly name 6-7 usable swimming pools in Budapest. Those operate constantly with full-house. Hajos for instance would be the best but it can't handle the needs. It's crammed and some facilities are run-down (ie. only three showers work out of 10 - real world-class standards).
Investors could eventually make up their mind that that today's generation does have the motivation and some spare money to do sports if the facilities are available close to their homes. The state is no longer interested in this field so making profit from sports is all up to the private sector.
RawLee May 20th, 2009, 09:13 AM There's a new one planned in Újpest;)
tersyxus May 20th, 2009, 11:02 AM It was actually high time after the Gyogyfurdo was closed. There's not a single sports swimming pool in North Pest. Only spas with high entrance fees.
HQ May 26th, 2009, 08:18 PM Ez év januárban kezdték meg Miskolcon a Széchenyi utcában található Avas szálló és Kossuth mozi műemlék épületének átalakítását és felújítását. Az átépítést követően egy 6000 négyzetméteres, 106 szobás, négycsillagos szálloda működik majd az épületben. Az egykori moziból filmfesztiválok lebonyolítására is alkalmas rendezvénytermet alakítanak ki. A beruházó Multicasa-Consulting Kft. 2009 szeptemberére tervezi az átadást.
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=274512
HQ July 8th, 2009, 04:16 PM Incredible!
Gorgey 4:
http://www.gorgey4.hu/?module=hm_kepgaleria&id=1
RawLee July 8th, 2009, 04:37 PM Itthon nem átlagos a parkosított tető,úgyhogy ez valami különleges lesz!
Fricy September 4th, 2009, 09:03 AM :ohno:
MTI
2009-09-04 08:01
Három cég nyújtott be ajánlatot a 31 új miskolci villamos gyártására, ám mindhármuk árajánlata meghaladta azt az összeget, amelyet a projekt erre a célra biztosít.
Eredménytelenül zárult a miskolci Zöld Nyíl elnevezésű villamosprojekt villamosbeszerzési pályázata - írta az Észak-Magyarország pénteken. Három cég - a spanyol C.A.F részvénytársaság, a svájci-osztrák Stadler és az olasz AnsaldoBreda - nyújtott be ajánlatot a 31 új miskolci villamos gyártására, ám mindhármuk árajánlata meghaladta azt az összeget, amelyet a projekt erre a célra biztosít. A miskolci önkormányzat hamarosan új pályázatot ír ki - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.
Az összességében csaknem 38 milliárd forintos beruházás keretében egyébként megújulna a teljes miskolci villamospálya, a megállók, az energiahálózat, új járműveket vásárolnak, a meglévő Tátra típusúakat pedig alacsonypadlóssá alakítják, továbbá meghosszabbítják a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig húzódó 1-es szakaszt 1,5 kilométerrel, a Felső-Majláth-i lakótelepig. A beruházást túlnyomó részt uniós forrásból fedezik.
RawLee September 4th, 2009, 09:30 AM A miskolci a legnagyobb darabszámú villamostender,nem értem itt miért nem indult pl a Pesa.
Qtya September 4th, 2009, 12:59 PM A miskolci a legnagyobb darabszámú villamostender,nem értem itt miért nem indult pl a Pesa.
Pont ezt akartam én is kérdezni... A szegedi árral lazán nyerhettek volna...
Qtya September 7th, 2009, 10:55 AM Info a miskolci tennderol:
Ezuttal a commentek a lenyegek:
http://cities.blog.hu/2009/09/06/miskolci_hallgatas
Kvietok October 5th, 2009, 04:56 PM Is there anything new in Miskolc?
ban Bank October 6th, 2009, 07:24 AM The new indoor swimming pool opened:
Miskolc - Kemény Dénes Uszoda (50x25 metre pool, 500 spectators, 8.25 million Euros)
http://img251.imageshack.us/img251/7061/uszod.png
tersyxus October 6th, 2009, 12:11 PM ^^ Wow. Amazing solution for natural lighting.
HQ October 6th, 2009, 04:52 PM ^^ cool building. Natural lighting through lots of windows, instead of windowless cement box.
HQ November 9th, 2009, 09:18 PM some new pics about new public indoor swimming pool of Miskolc:
http://www.epiteszforum.hu/node/14429
Pharaoh85 November 10th, 2009, 11:23 AM Remélem az uszoda mögötti területet is rendbe teszik. Most még építési törmelékkel van tele és a gaz is elég nagy.
Qtya November 10th, 2009, 02:37 PM Remélem az uszoda mögötti területet is rendbe teszik. Most még építési törmelékkel van tele és a gaz is elég nagy.
Hey! Are you from Miskolc? :D Welcome to the Forum!
Please follow this link:
Hungarian forumers on SSC (http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=620514)
HQ December 21st, 2009, 05:09 AM Nagyon szép tornacsarnok Miskolc hataraban (Felsozsolcan):
http://www.fkraszter.hu/html/kepek/tornaterem.jpg
Szép lakohaz az OTP fejlesztésében:
http://www.fkraszter.hu/html/kepek/lako/andor1.jpg
HQ December 21st, 2009, 08:31 PM Új szobákkal, konferenciateremmel és étteremmel bővült Miskolcon a négycsillagos City Hotel 330 millió forintos beruházással:
http://www.mfor.hu/cikkek/60880.html
RawLee December 21st, 2009, 09:22 PM Vajon a miskolci agglomeráció kelet felé mikor lesz elég nagy,hogy ne csak út menjen arra?
HQ December 21st, 2009, 11:17 PM ^^ mire gondolsz: repulo / nagy sebességu vonat?
A tendenciak nem affelé mutatnak. A coci nehézipar leépulését alig kovette ipartelepités, nagy a munkanélkuliség. Emiatt (és a kevés gyerek miatt) Miskolc lakossaga csaknem 10%-al csokkent az utobbi 20 évben.
RawLee December 21st, 2009, 11:45 PM A 37-es mentén,vasútról. De aztán rájöttem,hogy hülyeséget beszélek,megláttam a fővonalon a megállót,bár az nincs valami jó helyen.
HQ December 22nd, 2009, 05:11 PM Miskolcra megy vonat Bp-rol, majdnem minden 2 oraban. Nem értelek! :dunno:
RawLee December 22nd, 2009, 06:36 PM Miskolctól a főváros nyugatra van. Én Miskolc keleti agglomerációjáról beszélek. Ott a fővonal,bár keletre tart,nem éppen jó helyen,elkerüli a településeket.
HQ December 22nd, 2009, 08:15 PM A fobb telepuléseket, mint Szerencs, Tokaj érinti. A kornyezo falvakba mindenki busszal jar ki (ha nem kocsival).
RawLee December 22nd, 2009, 09:16 PM Vajon a miskolci agglomeráció kelet felé mikor lesz elég nagy,hogy ne csak út menjen arra?
^^
A kornyezo falvakba mindenki busszal jar ki (ha nem kocsival).
HQ January 7th, 2010, 01:56 AM Hotel bovités / atalakitas Miskolc-Tapolcan:
http://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/hotel-calimera-miskolctapolcan-301248
Qtya January 21st, 2010, 11:08 PM Új miskolci villamoshálózat 40 milliárdért
Miskolcon néhány héten belül megkezdik a villamoshálózat felújítását. A Fidesz szerint túl gyorsan hirdettek eredményt.
Negyvenmilliárd forintért a pályák, a megállók és a járdák is megújulnak három év alatt. A város képviselőtestülete rendkívüli ülésen döntött arról, hogy ki végezheti el a munkát.
A Fidesz-KDNP frakció szerint azonban a döntés nem volt alapos, túl gyorsan hirdettek eredményt a borsodi megyeszékhely legjelentősebb infrastrukturális beruházásának ügyében.
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/uj-miskolci-villamoshalozat-40-milliardert.html
Qtya January 21st, 2010, 11:10 PM Új miskolci villamoshálózat 40 milliárdért
Miskolcon néhány héten belül megkezdik a villamoshálózat felújítását. A Fidesz szerint túl gyorsan hirdettek eredményt.
Negyvenmilliárd forintért a pályák, a megállók és a járdák is megújulnak három év alatt. A város képviselőtestülete rendkívüli ülésen döntött arról, hogy ki végezheti el a munkát.
A Fidesz-KDNP frakció szerint azonban a döntés nem volt alapos, túl gyorsan hirdettek eredményt a borsodi megyeszékhely legjelentősebb infrastrukturális beruházásának ügyében.
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/uj-miskolci-villamoshalozat-40-milliardert.html
A Miskolci Zöld Nyíl 2009 a nyertes
A Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium újíthatja fel Miskolc villamoshálózatát, döntött zárt ülésén a miskolci közgyűlés.A négy cégből álló, francia érdekeltségű konzorcium három pályázó közül lett a nyertes.
A Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium újíthatja fel Miskolc villamoshálózatát, döntött zárt ülésén a miskolci közgyűlés. A négy cégből álló, francia érdekeltségű konzorcium (a budapesti Colas-Alterra Zrt., az egri COLAS ÚT Zrt., a budapesti WIS Zrt. és a bajai PENTAVIA Kft. alkotja) három pályázó közül lett a nyertes. Az övéké volt a legalacsonyabb ár, vállalták, hogy mintegy két milliárd forinttal kevesebből (nettó 14 milliárd forintról van szó) végzik el a munkálatokat, mint az a pályázati kiírásban szerepelt.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere történelmi mérföldkőnek, a miskolci erő és összefogás szimbólumának nevezte a tegnap történteket, utalván arra, hogy a 38 milliárdos beruházással világszínvonalú lesz a város tömegközlekedése. Megjegyezte, hogy fennakadásokkal jár majd az építkezés, ezért előre is kérte a város lakóinak türelmét.
Dr. Simon Gábor, a projekt miniszteri mentora hangsúlyozta, a teljes kivitelezésről született most döntés, azaz a teljes pályafelújítás és a villamosvonal meghosszabbítása is a nyertes konzorcium feladata lesz.
A Zöld Nyíl projekt pályafelújítási tenderének eredményhirdetése politikai vitát is kavart. A vita már a zárt ülésen kirobbant, ahol az ellenzéki képviselők nem is szavazták meg a döntést. Erre utalt sajtótájékoztatójukon dr. Simon Gábor, a projekt miniszteri mentora (MSZP) is. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem volt egységes a közgyűlés ebben a döntésben. Szerinte mondvacsinált okokra hivatkozik az ellenzék, amit ők visszautasítanak. A vitát Simon Gábor szerint az váltotta ki, hogy az ellenzék kifogásolta, kevés miskolci vállalkozó dolgozik majd az építkezésen. A miniszteri mentor szerint ez nem így lesz, mert zömmel helyieknek ad majd munkát az építkezés.
Hibás az eljárás?
A városvezetés bejelentése utánra a fideszesek is sajtótájékoztatót hirdettek. Dr. Zsiga Marcell és Juga György elsőként a közbeszerzési eljárás szabályosságát firtatták. Szerintük – mivel elsiette a döntést a városvezetés – több hibát is vétett az eljárás során. A fideszesek szerint a gyors döntést egyetlen dolog indokolja: még a választások előtt szeretnék, ha elkezdődnének a munkálatok.
Juga György másodsorban egy korábbi vitára utalt, amely során a megyei iparkamara részéről komoly kritika érte a pályázati kiírást, a kamara szerint az abban megfogalmazott feltételek miatt esélyük sem volt a helyi vállalkozóknak, hogy nyerjenek. Juga György utalt rá, hogy a törvényi kereteket betartva lehetett volna úgy változtatni a kiíráson, hogy ők is labdába rúghassanak. Így viszont a nyertes külföldi cégcsoport kiviszi majd az országból a pénzt, s bár lehet, hogy miskolciakat fognak foglalkoztatni, de csak sokadik alvállalkozóként – fillérekért.
MSZP-s közlemény
Dr. Simon Gábor a Fidesz sajtótájékoztatója után közleményt adott ki, amelyben így fogalmazott: „Felszólítjuk a miskolci ellenzéket, hogy hagyjon fel a köpönyegforgatással, a mellébeszéléssel és a riogatással. Jó miskolciként támogassák a Zöld Nyíl villamosprojektet, s felelőtlen kijelentéseikkel ne rontsanak városunk hírnevén. ”
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/a-miskolci-zold-nyil-2009-a-nyertes/cn/haon-news-FCUWeb-20100121-0737199159
Qtya January 21st, 2010, 11:20 PM Zöld Nyíl Villamos Projekt - Tavasszal indulhatnak a munkálatok
2010.01.21. 15:00
Káli Sándor: Mérföldkőhöz érkezett Miskolc legnagyobb és legfontosabb beruházása
Az Európai Uniós szabályoknak, a magyar jogszabályoknak, és a legmagasabb szakmai kritériumoknak megfelelően csütörtökön Miskolc Város Közgyűlése jóváhagyta a „Zöld Nyíl - Miskolc városi villamosvasút fejlesztése" projekt „Pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó infrastruktúra" közbeszerzési eljárás eredményét. A testület döntése azt jelenti, hogy néhány héten belül megkezdődhet a villamospálya átépítése, illetve megújítása.
Káli Sándor: Mérföldkőhöz érkezett Miskolc legnagyobb és legfontosabb beruházása
Az Európai Uniós szabályoknak, a magyar jogszabályoknak, és a legmagasabb szakmai kritériumoknak megfelelően csütörtökön Miskolc Város Közgyűlése jóváhagyta a „Zöld Nyíl - Miskolc városi villamosvasút fejlesztése" projekt „Pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó infrastruktúra" közbeszerzési eljárás eredményét. A testület döntése azt jelenti, hogy néhány héten belül megkezdődhet a villamospálya átépítése, illetve megújítása.
Mint ismeretes a Zöld Nyíl Villamos Projekt megvalósítása azt jelenti, hogy a következő 3 évben a Tiszai Pályaudvar -Diósgyőr végállomás között 9,6 km-nyi villamospálya újul meg, és Diósgyőr végállomás - Felső-Majláth között új villamoshálózat épül 1,5 km hosszúságban.
A munkafolyamat a vágányokon, műszaki berendezéseken kívül érinti, a megállóhelyeket, járdákat, díszburkolatot, gyalogátkelőhelyeket, járdaszigeteket azaz gyakorlatilag minden olyan közterületet, ahol a villamosforgalom halad.
Káli Sándor Miskolc polgármestere a döntést követően azt mondta: jelentős mérföldkőhöz érkezett Miskolc legnagyobb és legfontosabb beruházása. Ez a döntés minden miskolci számára siker és egyben szimbólum is. A miskolci erő és az összefogás szimbóluma, mert a mai szavazás azt jelenti, hogy világszínvonalú villamosközlekedése lesz Miskolcnak.
Börzsei Tibor az MVK Zrt vezérigazgatója kiemelte: a villamos tender nagyságát és fontosságát jelzi, hogy Magyarország legismertebb és Európa jelentős pályaépítői jelentkeztek a pályaépítésre.
A 2009. november 25-i ajánlattételi határidőig 3 pályázat érkezett:
Avas Konzorcium
Miskolc-Majláth 2009 Konzorcium
Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium
Mindhárom ajánlat a Támogatási Szerződésben az erre a tevékenységre elfogadott összeghatáron belül volt (az összeghatár: 16.662.667,- forint). A hiánypótlások beadási határideje 2010. január 15. 11.00 óra volt, mely határidőre mindhárom konzorcium beadta a hiánypótlását.
A Bíráló Bizottság 2010. január 19-én tartott ülésén áttekintették a benyújtott ajánlatokat, valamint a beérkezett hiánypótlásokat. A közbeszerzési és műszaki szakértő részletes értékelését követően a bizottság tagjai megállapították, hogy:
Érvényes ajánlatot nyújtott be a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium, mivel ajánlata mindenben megfelel a Kbt. és az egyéb vonatkozó jogszabályoknak és a kiírás feltételeinek. A konzorciumot az alábbi Ajánlattevők alkotják:
COLAS-ALTERRA Zrt.- Budapest
COLAS ÚT Zrt.- Eger
WIS Zrt.- Budapest
PENTAVIA Kft.- Baja
Érvényes ajánlatot nyújtott be továbbá az Avas Konzorcium, mivel ajánlata mindenben megfelel a Kbt. és az egyéb vonatkozó jogszabályoknak és a kiírás feltételeinek. A konzorciumot az alábbi Ajánlattevők alkotják:
A-HÍD Építő Zrt. - Budapest
SZEVIÉP Zrt. - Szeged
Kelet-út Kft. - Nyíregyháza
Hídtechnika Kft. - Budapest
FK Raszter Építő Zrt. - Miskolc
Érvénytelen ajánlatot nyújtott be a Miskolc-Majláth 2009 Konzorcium, mivel ajánlata egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A konzorciumot az alábbi Ajánlattevők alkotják:
Magyar Aszfalt Kft. - Budapest
Tóth T. D Kft. - Budapest
Strabag AG - Köln
A Bizottság megállapította, hogy a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó Ajánlattevő: a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium - melynek ajánlati nettó ára: 14.888.578.640,- forint.
Az MVK Zrt-nél megtartott csütörtöki hivatalos eredményhirdetésén - miután a Közgyűlés megállapította az eljárás eredményességét és elfogadta a Bíráló Bizottság döntési javaslatát - az eljárás nyertese a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium.
Börzsei Tibor vezérigazgató megköszönte az előkészítésben résztvevő külső és belső szakemberek munkáját, valamint az ajánlattevők magas színvonalú pályázatát.
A cég vezetője hangsúlyozta, hogy a Miskolc Holding és az MVK Zrt. szakemberei felkészültek a program lebonyolítására, ugyanakkor azt látni kell, hogy Miskolcon ilyen léptékű beruházásra az elmúlt évtizedekben nem volt példa.
A pályaépítés organizációs terveinek elkészítésekor figyelembe kell venni a városban folyó egyéb kapcsolódó beruházásokat (Integrált Városfejlesztési Stratégia ) valamint a közműszolgáltatói munkákat.
Dr. Simon Gábor a villamosprojekt miniszteri mentora szerint az ünnepi pillanatokban üröm az örömben, hogy a villamos projekt elindítását a Közgyűlésben nem egyhangú döntéssel hozták meg, mert az ellenzék mondvacsinált okokra hivatkozva tartózkodott. Reméli, hogy ez nem azt jelenti amit Pelczné dr. Gáll Ildikó a FIDESZ alelnöke néhány hete mondott, miszerint az ellenzék esetleges hatalomra kerülése esetén gátolni, akadályozni fogja Miskolc Nagy Villamos Projektjét. Katasztrofális is lenne egy ilyen döntés mondta Simon Gábor, mert az EU előírásainak megfelelően, és a miskolci városvezetés elvárásai szerint a program megvalósításában miskolci vállalkozások és munkavállalók is helyet kaphatnak.
A tájékoztató résztvevői hangsúlyozták, hogy a villamospálya építés rendkívül fontos Miskolcnak, hiszen a város fő közlekedési eszköze, amely az elmúlt évtizedek során olyan mértékben ment tönkre, hogy az a jövőben veszélyeztetné a biztonságos üzemeltetést.
Káli Sándor polgármester felhívta a figyelmet, hogy az építkezés folyamata fennakadásokkal jár majd, de a kellemetlenségek megérik, hiszen a világszínvonalú villamosközlekedés létrejöttével a város fejlesztése és fejlődése is felgyorsul. Miskolc véglegesen is felzárkózik az európai nagyvárosok sorába.
A projekt további folyamata kapcsán elhangzott, hogy az eredményhirdetés után 15 nappal kerülhet sor a szerződéskötésre, majd az aláírást követően 1 hónappal megtörténhet a munkálatok megkezdéséhez szükséges munkaengedély kiadása. A kivitelezési munkák várhatóan tavasszal megkezdődhetnek.
MVK Zrt
http://zoldnyil.hu/1228/ty/c/
RawLee January 22nd, 2010, 08:07 AM Ideje volt. A miskolciak nagyon titkolóznak a projektről.
ban Bank January 22nd, 2010, 10:11 AM Magyar viszonylatban meglepően gyorsan elkészült az új hosszanti lelátó a DVTK stadionban.
Ha jól emlékszem szeptember végén kezdték bontogatni a régit, s lám jaunár közepén már áll az új tribün.
A befogadóképessége 3.137 fő.
Szerintem elég jó lett:
http://img46.imageshack.us/img46/7185/miskolcdvtkstadion2.png
:cheers:
venom6 January 22nd, 2010, 10:17 AM Miskolcon, megálló átépítés, pálya felújítás és hosszabbítás lesz "csak"?
A villamosokat nem cserélik le? Vagy először legyen kész a felújítás és akkor vesznek újakat :)
ban Bank January 22nd, 2010, 10:25 AM Nézzük hát akkor Miskolc sportlétesítmény-helyzetét, amely az utóbbi pár évben ugrásszerűen javult:
DVTK stadion:
http://img705.imageshack.us/img705/9027/miskolcdvtkstadion.png
http://img193.imageshack.us/img193/7185/miskolcdvtkstadion2.png
Városi jégcsarnok:
http://img37.imageshack.us/img37/5393/miskolcvrosijgcsarnok.png
Városi sportcsarnok:
http://img191.imageshack.us/img191/1634/miskolcvrosisportcsarno.png
Kemény Dénes sportuszoda:
http://img191.imageshack.us/img191/5705/miskolckemnydnessportus.png
http://img69.imageshack.us/img69/5705/miskolckemnydnessportus.png
Egészen szuper!
RawLee January 22nd, 2010, 11:10 AM Miskolcon, megálló átépítés, pálya felújítás és hosszabbítás lesz "csak"?
A villamosokat nem cserélik le? Vagy először legyen kész a felújítás és akkor vesznek újakat :)
A teljes flottát lecserélik AFAIK.
http://zoldnyil.hu/projekt_leirasa/
"Megtörténik 31 db alacsonypadlós, a világ legkorszerűbb járművei közt számon tartott villamosszerelvény beszerzése, amelyek kiválasztásánál az üzleti ajánlatkérésen túl a lakossági vélemények számítanak leginkább."
(HUN)RoGeR January 22nd, 2010, 11:50 AM Magyar viszonylatban meglepően gyorsan elkészült az új hosszanti lelátó a DVTK stadionban.
Ha jól emlékszem szeptember végén kezdték bontogatni a régit, s lám jaunár közepén már áll az új tribün.
A befogadóképessége 3.137 fő.
:cheers:
Ez a tribün egy komplett stadinfejlesztés I. üteme?
tony64 January 22nd, 2010, 12:51 PM Nagyszerű az új városi sportuszoda!
ban Bank January 22nd, 2010, 02:52 PM Ez a tribün egy komplett stadinfejlesztés I. üteme?
Tulajdonképpen már a sokadik. Mindig egy kicsit lépnek előre. Először lefektették a műanyag rekortán futópályát (már vagy húsz évvel ezelőtt, ha jól emlékszem), majd felújították a főtribünt, aztán világítást építettek, most pedig ez az új tribün készült el. Maradt a két kanyarbeli lelátó. Tervek ezekre is vannak, de szerintem most egy kicsit kézifékbehúzás lesz.
Qtya January 22nd, 2010, 02:54 PM Ez a tribün egy komplett stadinfejlesztés I. üteme?
A nyugati és a keleti tribün is új.
ban Bank January 22nd, 2010, 03:08 PM A nzugati és a keleti tribün is új.
Pontosabban felújított, mert az egyik (meg nem mondom, hogy keleti vagy nyugati :lol:) még a 30-as években épült (ha nem tévedek). Nagyon hasonlít a BKV stadion műemléki lelátójára. Számtalan ilyen épült akkoriban az országban, akkor ez volt a "standard".
Ultra84 January 22nd, 2010, 05:57 PM A nyugati a felújított és a keleti az új. Nagyon gyorsan elkészültek vele és így első pillantásra szép is!
Nézzük hát akkor Miskolc sportlétesítmény-helyzetét...
DVTK stadion:
http://img705.imageshack.us/img705/9027/miskolcdvtkstadion.png
A bal alsó képen rajta vagyok :D Ott ^^ valahol :D
RawLee January 23rd, 2010, 03:28 PM http://iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1711:autobusztesztmiskolcon&catid=7:gumikereken&Itemid=10
Hatalmas meglepetést szerzett a miskolci közlekedésbarátoknak, amikor az interneten megjelent egy felhívás, miszerint a Credo Citadell 12 autóbuszt Budapest után Miskolcon is tesztelik, 2010. január 17-től 22-ig.
http://iho.hu/media/indomedia/cikkfoto/2010/01/100123_citadell/09.jpg
AlbertZ January 23rd, 2010, 03:59 PM http://iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1711:autobusztesztmiskolcon&catid=7:gumikereken&Itemid=10
Hatalmas meglepetést szerzett a miskolci közlekedésbarátoknak, amikor az interneten megjelent egy felhívás, miszerint a Credo Citadell 12 autóbuszt Budapest után Miskolcon is tesztelik, 2010. január 17-től 22-ig.
http://iho.hu/media/indomedia/cikkfoto/2010/01/100123_citadell/09.jpg
Tesztelhetnének Szegeden is...:) Nekem nagyon tetszik ez a busz, sokkal jobb, mint a szolnoki kiskerekű vackok.
Miért emlékeztet az emblémája engem a FÉGére? :lol:
Qtya February 4th, 2010, 07:07 PM http://kozbeszerzes.hu/sid/popupFront/lid/popup/pid/0/hirdetmenyProperties?objectID=Hirdetmeny.portal_29728_2009&callback=none
Reficul March 17th, 2010, 07:01 PM Filléres lakások kaphatók a megszépült Miskolcon
http://ingatlan.net/magazin/2010/03/filleres-lakasok-kaphatok-a-megszepult-miskolcon/
HQ March 18th, 2010, 03:41 PM ^^ Az arak nem nagyon fognak mozdulni, amig nem telepul be ujra szamottevo ipar és azzal munkahelyek a varosba.
Pharaoh85 March 18th, 2010, 06:45 PM 10 milliárd a miskolci belvárosra (http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/10-milliard-a-miskolci-belvarosra/cn/news-20100311-04191438)
Pharaoh85 March 24th, 2010, 03:08 PM Az IVS belvárosi rehabilitációjának első üteme:
Széchenyi utca mentén gazdasági célú helyiségek kialakítása
Szent István téri mélygarázs építése
Szent István tér közterület-fejlesztése
Szinva parti sétány kiépítése a Kandia-köztől az Erzsébet térig
Az Erzsébet tér rekonstrukciója
Sétány kialakítása az Uitz-Kálvin utcán a Csengey utcától a Papszerig
Belvárosi körgyűrű kiépítésének részeként az északi és déli tehermentesítő összekötése I. ütem:
Malomszög utca kiszélesítése (2*2 sáv) és Szinva-híd építése,
Hunyadi és Petőfi utca közötti híd kiépítése a Dayka Gábor utca nyomvonalában
Nyugati kapcsolat kiépítése a Kiss Ernő utcáig a Szinva patak két oldalán a Petőfi Sándor utcán át a Nagyváthy utcáig
Zöldterületek rehabilitációja (Antall József tér, Paloczy u.)
Belvárosban és a történelmi Avason térfigyelő rendszer létesítése (I. ütem)
Avasi református templom és temető kerítésének kiépítése.
Kossuth utcai református templom homlokzat-rehabilitációja.
A „Város szíve program”, a Városháza épületegyüttesének komplex rekonstrukciója
Pharaoh85 March 24th, 2010, 03:19 PM http://imagination.hu/bb/ssc/miskolc_macropolis_02.jpg
Kár, hogy az elmúlt 2 évben arra jutottak, hogy az lábazatot valami ocsmány módom levakolják, a műkő borítást meg már rég elfelejtették.
Qtya March 24th, 2010, 09:20 PM Csütörtökön lesz döntés a villamos tenderben
2010. március 25-én rendkívüli közgyűlés dönt a "Miskolc városi villamosvasút fejlesztése" szállítási szerződés és kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás eredményességéről és a nyertes ajánlattevőről.
Miskolc Város Közgyűlése csütörtökön fogja megszavazni, hogy eredményes-e a villamosjármű tender, illetve ennek esetében ki lesz a nyertes cég, amely az új villamosokat fogja szállítani Miskolcnak.
Amennyiben az eljárást eredményesnek nyilvánítják és kihirdetik a nyertes céget, és az eredményhirdetést követő 8 napon belül egy ajánalttevő cég sem támadja meg az eljárást, 2010. április 9-én lehet szerződést kötni a nyertes céggel a villamosok leszállítására.
A villamos jármű tender eredményhirdetése 2010. március 25-én lesz 13.00-tól, melyet megelőz a PR és kommunikációs tender eredményhirdetése 12.00-tól.
MVK Zrt.
http://www.zoldnyil.hu/1237/ty/c/
Pharaoh85 March 25th, 2010, 06:24 PM Olasz cég nyerte a miskolci villamostendert (http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/olasz-ceg-nyerte-a-miskolci-villamostendert/cn/haon-news-charlotteInform-20100325-0244035424)
HQ March 25th, 2010, 06:59 PM Kár, hogy az elmúlt 2 évben arra jutottak, hogy az lábazatot valami ocsmány módom levakolják, a műkő borítást meg már rég elfelejtették.
Ennek ellenére ez még mindig az orszag egyik legszebb, az utobbi években felhuzott épuletegyutese.
Pharaoh85 March 26th, 2010, 03:08 PM "Mivel januárban már kihirdették a villamospálya tender nyertesét, így hamarosan indulhat a 38 milliárd forint összértékű projekt. Ennek során a teljes (a Tiszai pályaudvar – Diósgyőr végállomások közötti) jelenleg használt 9,6 kilométer hosszúságú pálya komplett rekonstrukciója megtörténik. Ehhez kapcsolódóan megvalósulnak az utasperonok, a meglévő végállomási épületek ki- és átalakítása, a jelző-, biztonsági- és utastájékoztató eszközök rekonstrukciója is. Dr. Simon Gábor miniszteri biztos most május elejére datálta az első kapavágást"
Jó lenne már, ha végre nekikezdenének.
Qtya March 26th, 2010, 06:10 PM Olasz cég nyerte a miskolci villamostendert (http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/olasz-ceg-nyerte-a-miskolci-villamostendert/cn/haon-news-charlotteInform-20100325-0244035424)
http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=1095257
^^;)
Pharaoh85 April 8th, 2010, 03:06 PM http://kepek.boon.hu/kepek/news-20100408-11354832-667927138.jpg
Ha végleg befuccsol az építkezés, remélem legalább a város felállványozza, hogy takarja vmi.
HQ April 8th, 2010, 04:03 PM ^^ koszi. Hat ez szomoru, ha igy marad!
HQ April 21st, 2010, 07:36 PM Miskolcon épülhet fel az ország második siklója? :
http://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/miskolcon-epulhet-fel-az-orszag-masodik-sikloja-313423
RawLee April 21st, 2010, 08:51 PM Érdekes ötlet. Vajon mennyit faragna le az Avas-Belváros szakaszon az utazási időből?15 perc?
HQ April 22nd, 2010, 04:46 PM ^^ jol becsulod, gyerek koromban gyakran mentem fel a lépcson a kilatohoz és az kb 20 percembe kerult. Kérdés, van-e elég turista Miskolcon, hogy ilyesmit eltartson?
RawLee April 22nd, 2010, 04:59 PM Mint a cikk is írja,nem turistáknak épülne. Én konkrétan az avasi lakótelep-belváros forgalomra céloztam. Busszal onnan,ha jól saccolom,kb 3 fő folyosón lehet lejöni,ebből 2 2x1 sávos út,és azok sem a beváros felé néznek.
Rokonom lakik ott fent,és múltkor jól el is tévedtünk,pedig anyukám a városban járt középiskolába.
HQ April 22nd, 2010, 05:14 PM ^^ ez csak akkor fog mukodni, ha az MKV-s bérlet jo lesz erre is, mert a miskolciaknak sajnos nincs tul sok pénzuk, mivel nincs tul sok munka arrafelé.
Pharaoh85 April 22nd, 2010, 08:23 PM 35-ös busszal 15 perc sincs a kilátó és a villanyrendőr. 1.8 milliárdot kiadni erre szerintem pénzkidobás. Ebből inkább vegyenek új buszokat.
HQ July 1st, 2010, 04:53 PM Miskolci tervek:
http://www.epiteszforum.hu/node/16230
A diosgyori var nagyszeru rekonstrukcioja! :banana:
http://i.imgur.com/6SnNT.jpg
Szen Istvan tér megujitasa :okay:
http://i.imgur.com/damw3.jpg
blogen_ July 1st, 2010, 05:05 PM A diósgyőri az borzalom Mi munka lesz ezt a rengeteg betont és elcseszett ocsmányságot kivésni onnan, ha egyszer tényleg rekonstruálnia akarjuk. Tudomásul kellene venni, hogy a romok értéktelenek, egy rom, a részletes régészeti feltárás után nem több mint diszfunkcionális kőrakás és a XIX. században jártak helyes útón, amikor újjáépítették a romokat, nem pedig iszonytató módon meggyalázva a múlt valamiféle torz karikatúrájává züllesztették azokat.
http://www.mult-kor.hu/attachments/18269/dios2.jpg
HQ July 8th, 2010, 06:53 PM miskolci fejlesztések 2 - Széchenyi utca:
http://www.epiteszforum.hu/node/16332
runnert July 9th, 2010, 01:30 PM ^^A fasor nagyon hijánzik a mai Széchenyi utcán, az biztos :yes:
HQ July 9th, 2010, 04:06 PM ^^ 100% agree
HQ July 22nd, 2010, 06:15 PM biogazzal futik a lakotelepi lakasokat miskolcon:
http://ingatlan.net/magazin/2010/07/biogazzal-futik-majd-a-lakotelepi-lakasokat-miskolcon/
Sieg August 24th, 2010, 08:06 PM Miskolc tram construction in the downtown. Sorry for the small and bad pictures, but I was using my Samsung Omnia II phone for the first time and I accidentaly selected the wrong photo mode (plus it was already very late).
Miskolc is indeed extremely depressing, these picture are quite accurate. It's notable that unlike most Hungarian cities, even main street buildings tend to be in a very bad condition, with paint worn and facades flicking. However, there are pretty big works going on, this tram reconstruction goes on for at least 3 kms in the downtown and I guess it will include the renovation of the main street too. There is also a main square under construction (it's high time because it gets MUCH worse just a corner away from where these pics were taken).
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00055.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00058.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00061.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00063.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00066.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00068.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00080.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00081.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00083.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00085.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00087.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00090.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00093.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00095.jpg
http://i1190.photobucket.com/albums/z445/sieg88/Miskolc%2010-08/SNC00099.jpg
venom6 August 24th, 2010, 09:10 PM ^^ Köszönjük a megosztott képeket! Nincs gond a minőséggel, hiszen kivehetőek a dolgok :)
RawLee August 24th, 2010, 09:17 PM Komoly munkatempó...
Qtya August 24th, 2010, 09:33 PM We have a thread for this topic...
Sieg August 24th, 2010, 10:34 PM Hoppá, tényleg van külön topic, átmásoltam oda is. Úgysem lesz tele, mert tényleg 2 szaki támasztotta a lapátot a Szinva-parknál, ennyi volt a meló. Igaz, ezek a képek este 8 körül készültek.
HQ August 27th, 2010, 09:34 PM Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk a Jobbik miskolci alapszervezetének azon aggodalmáról, hogy a város Kilián lakótelepének közepén épülő biomassza-égető esetleges kockázatairól nem tájékoztatták időben a lakókat. A beruházó cég, a Bioenergy Miskolc Kft.ügyvezetője, Méhn Imre igyekszik eloszlatni az égetővel kapcsolatos aggodalmakat.
http://hvg.hu/velemeny/20100825_biomassza_egeto_miskolc#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_08_25&utm_content=normal
(HUN)RoGeR October 7th, 2010, 01:15 PM MVK busztender (http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:296690-2010:TEXT:HU:HTML)
A kiírás alapján Credo nagy valószínűséggel kizárva, az Ikarus talán befutó lehet (amennyiben nem szívják meg, hogy a referenciákat még ARC néven szállították).
HQ October 9th, 2010, 12:18 PM Lebontották az Erzsébet fürdő hátsó részét, az Észak-Agora levelezői "el is siratták" az internetes levelező fórumon. Helyén parkoló működik majd.
„Nem kaptunk hitelt, azért nem tudtuk elkezdeni az építkezést. Leállt az összes beruházás, csak Budapesten huszonhét. Várunk, amíg újra elindul a pályáztatás, amíg lesznek újra hitelek” – mondta Wiandt Henrik András. Ezért döntöttek amellett, hogy „lépnek valamit, amíg elindulnak a dolgok”.
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/elobb-parkolo-aztan-szalloda-/cn/news-20101008-10565782
http://i.imgur.com/5ML0b.jpg
BDzsH_88 October 18th, 2010, 07:50 PM A diósgyőri az borzalom Mi munka lesz ezt a rengeteg betont és elcseszett ocsmányságot kivésni onnan, ha egyszer tényleg rekonstruálnia akarjuk. Tudomásul kellene venni, hogy a romok értéktelenek, egy rom, a részletes régészeti feltárás után nem több mint diszfunkcionális kőrakás és a XIX. században jártak helyes útón, amikor újjáépítették a romokat, nem pedig iszonytató módon meggyalázva a múlt valamiféle torz karikatúrájává züllesztették azokat.
http://www.mult-kor.hu/attachments/18269/dios2.jpg
Nos ma jelent meg az építészfórumon (http://epiteszforum.hu/node/17139) a terv részletesebb ismertetésbe, és én nemigen látok betont látható felületen, csak téglát és követ.
Érdemes részletesebben is elolvasni, illetve megnézni a pdf-ben mellékelt alaprajzokat, homlokzati nézeteket, metszeteket, mert a renderek elcseszettül ocsmányra sikerültek. De azért kirakok belőlük párat. A halványszürke részek a jelenleg is meglevő falak. A sötétebb szürkés részek a most tervezett felfalazások, a rózsaszínes dolgok az ablakok körül pedig a téglával falazott részeket jelölik elvileg.
http://epiteszforum.hu/files/imagelist/800_b87qgk_016.jpg
http://epiteszforum.hu/files/imagelist/800_tf1dkz_017.jpg
http://epiteszforum.hu/files/imagelist/800_3brp6k_025.jpg
Itt érdemes egy pillantást vetni a felfalazások mértékére. Továbbra is a sötétszürke a most tervezett. Úgy azért ez eléggé impozáns mértékű.
http://epiteszforum.hu/files/imagelist/800_7c1qbv_027.jpg
HQ November 4th, 2010, 11:30 PM Uj muzeum Miskolcon a bukkabranyi mocsariciprus leletek bemutatasara:
http://ingatlan.net/magazin/2010/11/uj-muzeuma-lesz-miskolcnak/
HQ November 17th, 2010, 04:59 AM Erzsébet-tér felujitva:
http://ingatlan.net/magazin/2010/11/csuszassal-adjak-at-a-miskolci-erzsebet-teret/
http://ingatlan.net/magazin/wp-content/uploads/2010/11/erzsébettér.jpg
Vikusz November 17th, 2010, 03:13 PM Nem akarok örömrontó lenni,de ilyen szökőkút kb minden városban van már.
Csak amiket én tudok: Budapest,Szolnok,Pécs,Miskolc,Gyula. Meg gondolom van még pár. Nekem már nagyon unalmas :/
HQ November 17th, 2010, 06:57 PM ^^ Itt még az atkosban is volt szokokut. Raadasul egy miskolcinak nem vigasz, ha mondjuk Pécsre kell mennie szokokutat latni. Igazabol a nagy szam az itt, hogy kibontottak a Szinva patakot lefedo tetot egy darabon és felé visszaépitették az egykori kis 1800-as évekbeli hidat. Ez mondjuk csak akkor derul ki, ha elolvasod a cikket.
Pharaoh85 November 19th, 2010, 02:19 PM Sajnos csak mobil volt nálam, néhány kép és videó az új térről.
http://www.youtube.com/watch?v=khZldPALq40
http://img576.imageshack.us/img576/3943/fot0173.th.jpg (http://img576.imageshack.us/i/fot0173.jpg/) http://img686.imageshack.us/img686/2363/fot0174.th.jpg (http://img686.imageshack.us/i/fot0174.jpg/) http://img59.imageshack.us/img59/235/fot0176.th.jpg (http://img59.imageshack.us/i/fot0176.jpg/)http://img843.imageshack.us/img843/5997/fot0179.th.jpg (http://img843.imageshack.us/i/fot0179.jpg/)http://img203.imageshack.us/img203/2086/fot0183.th.jpg (http://img203.imageshack.us/i/fot0183.jpg/) http://img545.imageshack.us/img545/2344/fot0184.th.jpg (http://img545.imageshack.us/i/fot0184.jpg/)
http://img594.imageshack.us/img594/5120/fot0186.th.jpg (http://img594.imageshack.us/i/fot0186.jpg/)
RawLee November 19th, 2010, 02:33 PM [youtube] tagekkel. A képeket meg [img] tagekkel lehet.
HQ November 19th, 2010, 08:22 PM Sajnos csak mobil volt nálam, néhány kép és videó az új térről.
nagyon kiraly! koszi! :okay:
Pharaoh85 November 20th, 2010, 05:42 PM http://img155.imageshack.us/img155/3374/fot0172.th.jpg (http://img155.imageshack.us/i/fot0172.jpg/)
Uploaded with ImageShack.us (http://imageshack.us)
Ez a kőválasztás elég rossz lett, vagy a kivitelezés lett ilyen rossz, hogy szinte mindenütt ilyen. A város odafigyelhetne a már meglévő fejlesztések karbantartására, a szinvateraszon is össze van törve/le van esve egy csomó kőlap.
RawLee November 20th, 2010, 07:19 PM :ohno: Attól, mert nem a turisták kedvence, még adhatna magára a város egy picit.
HQ November 23rd, 2010, 01:53 AM A miskolci villamospálya rekonstrukció teljes beruházási költsége 38 milliárd forintból valósul meg. Annak ellenére, hogy a Zöld Nyíl Konzorcium úgy írta alá a szerződést a kivitelezővel, hogy a sínpálya másfél kilométeres továbbépítésére is szerződtek Felső-Majláthig, most mégis egyre többet hallani olyan híreket, hogy az új városvezetés változtatna a terveken. Állítólag azért vizsgálnák felül a korábbi terveket, mert a Diósgyőr-Majláth vonalon 600-800 ember „élvezné csak” az új villamos előnyeit. Ha viszont a Tiszai pályaudvar és Cementipari gépjavító között létező iparvágányt újítanák föl a pénzből, és a vágányt csatlakoztatnák az egyetemhez, (egyes elképzelések szerint a Vasgyárig is mehetne a villamos), akkor 10 ezres tömeg közlekedését oldhatnák meg. A Tiszairól az egyetemre egyébként így 8-10 perc alatt lehetne eljutni, míg most félórás az út a tömegközlekedési eszközökkel. Felvetődött, egy másik variáció is, miszerint a pénzből az elővárosi kötöttpályás közlekedést fejlesztenék, például a Tiszai, a Gömöri és a Vasgyár közötti útvonalat kötnék össze. A boon.hu Információja szerint jelenleg a megvalósítási tanulmány készül :
http://ingatlan.net/magazin/2010/11/miskolcon-felrugjak-az-unios-szerzodest/
RawLee November 23rd, 2010, 08:02 AM Én nem hiszem, hogy ezt a pénzt csak úgy át lehet csoportosítgatni. Vagy az EU-t ez nem érdekli, amíg tömegközlekedés lesz belőle?
Pharaoh85 November 25th, 2010, 02:17 PM Az egész villamosprojekt feltétele az volt, hogy legyen hosszabítás, mert az EU nem ad pénz csak felújításra. Ha Miskolc visszaadja az összes EU-s pénz és újra pályázik az új villamosnyomvonalra akkor lehet belőle valami.
Pharaoh85 November 25th, 2010, 02:19 PM http://img155.imageshack.us/img155/3374/fot0172.th.jpg (http://img155.imageshack.us/i/fot0172.jpg/)
Uploaded with ImageShack.us (http://imageshack.us)
Ez a kőválasztás elég rossz lett, vagy a kivitelezés lett ilyen rossz, hogy szinte mindenütt ilyen. A város odafigyelhetne a már meglévő fejlesztések karbantartására, a szinvateraszon is össze van törve/le van esve egy csomó kőlap.
Nagy örömmel láttam, mikor busszal végigmentem a Kazinczyn és a villanyrendőrön, hogy serényen javítgatták/ pótolták a kőlapokat. Pár év után végre eszükbe jutott, vagy olvasták a fórumot.
Pharaoh85 November 25th, 2010, 11:09 PM Déli tehermentesítő (http://www.boon.hu/lakohelyem/miskolc/cikk/a-deli-tehermentesito-hosszabbitasa-miskolcon/cn/news-20101125-03245059) -rők képek a BOON-on. Most kivételesen egész jó képek vannak.
HQ December 15th, 2010, 10:18 PM bovitik a varoshazat:
http://www.varosfejlesztes.miskolc.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=10:varoshazamunkafolyamatok&Itemid=7
augusztusi helyzet:
http://i.imgur.com/4Uada.jpg
valakinek van frisebb képe?
Terv:
http://i.imgur.com/lKwnq.jpg
http://i.imgur.com/XU3ai.jpg
http://i.imgur.com/x7yVu.jpg
Alapvetoen jol sikerult bovitésnek tartom, bar nem tudom, miért nem maradhatott voros a satorteto az uj részen, miért kell minden aron elutnie a régi résztol.
Pharaoh85 December 16th, 2010, 11:05 AM Novemberi képek:
http://img253.imageshack.us/img253/7352/fot0187.jpg
http://img638.imageshack.us/img638/7767/fot0189.jpg
http://img831.imageshack.us/img831/6946/fot0190.jpg
tony64 December 16th, 2010, 04:25 PM Tetszik!
HQ December 16th, 2010, 08:18 PM Wow, koszi a képeket, nagyon jo!
Mint ex-miskolci buszke vagyok ra.
runnert January 2nd, 2011, 11:46 AM Sziasztok!
Meglehet, hogy lemaradtam, de sehol se találtam valamien fényképet az áradás utáni helyreálításról Miskolc keleti részén (Auchan és környéke).
Tudtok beavatni?
Pharaoh85 January 26th, 2011, 10:44 PM Van vkinek infója a szechenyi negyedről? Fogják-e folytatni, vagy teljesen leállnak amíg tart a válság? Mert, ha leállnak akkor legalább parkosíthatnák a maradék területet, mert így nem vmi vonzó a környék.
Görgei4-ről? Honlapjuk szerint nyáron átadják, de mér jó ideje egy árva lélek sincs a területen.
HQ May 18th, 2011, 12:16 AM Összesen több mint félmilliárd forintos beruházásból négycsillagos szállodává fejlesztenek egy valamikori hatszobás panziót Miskolctapolcán – közölte a hotelt üzemeltető Bihari és Társai Kft. ügyvezetője, Bihari András. A panziót 1991-ben nyitották meg az üdülőövezet központjában, időközben fejlesztették, a mostani beruházással válik négycsillagos welnesshotellé a létesítmény. Az 564 millió forintos beruházáshoz hazai és uniós pályázaton 227 millió forintot nyertek, a többit saját erőből
és banki hitelből teremtették elő. A 12 szobával és 250 férőhelyes konferenciateremmel bővülő új épületszárnyat ez év végén adják át.
http://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/szallodafejlesztes-miskolctapolcan-348961
HQ June 21st, 2011, 03:56 PM Hamarosan megszépül az egykori kohászati salakhalna területe, ahol december óta folyik a rekultiváció. Helyére üzleti és logisztikai parkot, valamint inkubátor központot álmodott meg a terület tulajdonosa, az Eurofém-Halna Kft. menedzsmentje:
http://www.boon.hu/ipari-park-es-logisztikai-kozpont-epul-a-salakhalnara-miskolcon/1710036
:okay:
HQ July 25th, 2011, 07:09 PM szomoru
Repedésekkel teli az Avas kilátó:
http://www.boon.hu/repedesekkel-teli-az-avas-kilato/1743019
HQ November 17th, 2011, 06:10 AM Két újabb pályázat révén kiteljesedhet a megyei kórház betegellátó és -irányító térségi központi szerepe.
http://www.boon.hu/csillagpont-felulrol-ketsegtelenul-epuloben/1836482
http://i.imgur.com/22lxo.jpg
HQ February 4th, 2012, 04:28 PM Egyedi megállók a Zöld Nyíl vonalán
http://www.boon.hu/egyedi-megallok-a-zold-nyil-vonalan/1895801
http://i.imgur.com/x3mFy.jpg
Ilyenek (lesznek) a megállók
Selyemrét: üvegtégla
Soltész-Nagy Kálmán utca: kőfalazat
Malomszög utca: rétegzett üveglap
Szent Anna tér: képes villamostörténeti kiállítás
Thököly utca: üvegmozaik
Balázs Győző tér: üvegbeton
Gyula utca: fazsaluzott beton
Károly utca: mosott beton
Újgyőri főtér és piac: kisméretű tégla
DVTK Stadion: DVTK képekben
Bulgárföld: fazsindely
Diósgyőri Gimnázium: táblás faburkolat
LÁEV: fakocka hátfal
Zenta utca: Gabion fal (hegesztett falháló benne zúzott kővel)
Diósgyőr városrész: A várnak szentelt megálló
Alsó-Majáth (Köln utca): futtatott növényfal.
Bölcs utca: futtatott növényfal.
Felső-Majláth végállomás: a Bükki Nemzeti Park növényvilágának szentelt megálló
HQ February 4th, 2012, 04:37 PM Középkori csatornarendszert találtak a Diósgyőri vár mellett.
A vizesárok vízszintjének szabályozását szolgálhatta az a csatornarendszer, amelynek darabját az őszi ásatásokkor találták meg a régészek a Diósgyőri vár mellett. Ott, ahová, a várrekonstrukció keretében a lovagi tornák terét tervezték. A tér így is marad, csak áttervezhetik.
http://www.boon.hu/matyas-kori-vizszabalyzo-a-diosgyori-var-alatt/1894707
HQ February 18th, 2012, 04:51 PM Megújult a Weidlich-palota Miskolcon
http://www.boon.hu/megujult-a-weidlich-palota-miskolcon/1908566
http://i.imgur.com/RB7gm.jpg
Bazsi91 February 19th, 2012, 05:17 PM Megújult a Weidlich-palota Miskolcon
http://www.boon.hu/megujult-a-weidlich-palota-miskolcon/1908566
http://i.imgur.com/RB7gm.jpg
^^Ez jó hír!Szegény nagoyn ramaty állapotban volt.Belülről tisztára olyan mint egy pesti ház.
HQ May 9th, 2012, 08:11 AM Gyerekkori emlékek jonnek elo:
Nyár közepén nyithat az új Selyemréti strand
http://www.boon.hu/nyar-kozepen-nyithat-az-uj-selyemreti-strand/1972324
HQ May 17th, 2012, 01:24 AM Miskolc: Új kórház épül
http://epulettar.hu/cikk/miskolc-uj-korhaz-epul
Aladar May 18th, 2012, 05:43 PM Na most kell a kormány segítsége és akkor meg lesz a 3. legnagíyobb autógyártó is. Hajrá Miskolc! :cheers:
"Sowohl die Slowakei als auch Ungarn würden BMW am liebsten in den jeweils strukturschwachen östlichen Teil ihrer Länder locken. Kandidaten für ein neues BMW-Werk wären die ostslowakische Industriestadt Kosice und das ostungarische Miskolc. Die beiden Standorte sind gerade einmal 80 Kilometer voneinander entfernt. Ein Firmensprecher wollte das nicht kommentieren."
http://www.handelsblatt.com/images/bmw-car-emblems-are-pictured-next-to-production-line-of-german-car-manufacturers-plant-in-dingolfing/6647748/2.jpg?format=format3
BMW prüft Brasilien, Mexiko und Osteuropa (http://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/standortsuche-bmw-prueft-brasilien-mexiko-und-osteuropa-seite-all/6647660-all.html)
Windblower May 18th, 2012, 06:54 PM Sajnos a cikk további részéből úgy tűnik, nem Mo. vagy Szlovákia lesz a befutó, mert Európát beruházási szempontból kritikusnak ítéli a BMW...
Akkor is: hajrá Miskolc. Úgy kellene oda valami komoly gyár, mint egy falat kenyér.
HQ May 19th, 2012, 07:32 AM ^^ Én is nagyon orulnék, ha szulovarosom nyerne, de ugy tunik, az europai piac gyenglkedése Mexikonak kedvez.
Kaposztakukac May 20th, 2012, 11:32 PM ^^ Én is nagyon orulnék, ha szulovarosom nyerne, de ugy tunik, az europai piac gyenglkedése Mexikonak kedvez.
1) a jelenlegi kormány jelenlegi gazdaságpolitikája mellett magyarországon nem hogy nem kell a következő időben nagyberuházásra számítani, hanem örülni kell ha az eddigi cégek maradnak (és ezt most úgy mondom, mint aki tudja, hogy az egyik "nagyon nagy" cég tavaly év végén a magyar belpolitikai helyzet miatt komolyan megfontolta a kivonulást. szerintem a többség itt el se tudja képzelni, hogy melyik cégről van szó, pedig nagyon meglepné)
2) a bmw, mint ahogy a handelsblatt cikkéből kitűnik, elsődlegesen a nagy felvevőpiacokhoz közel tervez gyárat építeni. azaz vagy az USÁ-hoz közel, vagy távol-keleten. az európai gyárak bár jól le vannak terhelve, de a bmw csoporton belül az igazán nagy növekedés már rég európán kívülről jön. illuzórikus feltételezni, hogy európában épül a következő gyár, amikor innen kellene az USÁ-t és kínát ellátni...
johny25 May 21st, 2012, 10:52 AM 1) a jelenlegi kormány jelenlegi gazdaságpolitikája mellett magyarországon nem hogy nem kell a következő időben nagyberuházásra számítani, hanem örülni kell ha az eddigi cégek maradnak (és ezt most úgy mondom, mint aki tudja, hogy az egyik "nagyon nagy" cég tavaly év végén a magyar belpolitikai helyzet miatt komolyan megfontolta a kivonulást. szerintem a többség itt el se tudja képzelni, hogy melyik cégről van szó, pedig nagyon meglepné)
2) a bmw, mint ahogy a handelsblatt cikkéből kitűnik, elsődlegesen a nagy felvevőpiacokhoz közel tervez gyárat építeni. azaz vagy az USÁ-hoz közel, vagy távol-keleten. az európai gyárak bár jól le vannak terhelve, de a bmw csoporton belül az igazán nagy növekedés már rég európán kívülről jön. illuzórikus feltételezni, hogy európában épül a következő gyár, amikor innen kellene az USÁ-t és kínát ellátni...
Remenykedni legalabb meg szabad? :-)
RawLee May 21st, 2012, 11:48 AM Nem tudom, azt engedik még?
HQ August 22nd, 2012, 10:29 PM Jövő nyárra készülhet el a Science Múzeum
http://www.boon.hu/jovo-nyarra-keszulhet-el-a-science-muzeum/2060182
Patak utcai mélygarázs: átadták a területet
http://www.boon.hu/patak-utcai-melygarazs-atadtak-a-teruletet/2059793
HQ August 30th, 2012, 05:47 PM informaciok a diosgyori var felujitasarol:
http://www.hotelem.hu/index.php?action=open&id=38261
Windblower August 30th, 2012, 05:50 PM ^^ Végre egy projekt, ahol nem csak romokat akarnak konzerválni. Remélem, látványos lesz az elkészült palota, főleg, ha korhű tetőzetet építenek a szárnyak és a tornyok felé.
Bazsi91 September 1st, 2012, 11:51 AM Szuper hír! :)
HQ September 18th, 2012, 10:58 PM 4 csillagos hotel építése kezdődött Miskolctapolcán
http://www.boon.hu/4-csillagos-hotel-epitese-kezdodott-miskolctapolcan/2081178
Így fog kinézni a felújított DVTK Stadion?
http://www.boon.hu/igy-fog-kinezni-a-felujitott-dvtk-stadion/2081683
http://i.imgur.com/XAnkM.jpg
Windblower September 19th, 2012, 11:56 AM ^^ hát, ha így fog kinézni, akkor az nem felújítás lesz, hanem tlejes átépítés, mert most ovális.
HQ September 19th, 2012, 02:48 PM Szerintetek az idézett 800 millio forint elég egy ilyen drasztikus atépitésre?
Ultra84 September 19th, 2012, 03:21 PM Mint ahogy azt a [Hungary] Sport Projects threadben írtam (http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=324670&page=14), ez a 800 milliónyi TAO-s pénz csak a déli (vagyis a látványtervben szemben látható) kapu mögötti lelátóra vontakozna. Becsléseim szerint az átépítés teljes költsége kb 4 mrd forint lehet majd összesen, amibe nem tartozik bele az északi lelátó mögötti kiszolgálóépület építése. Ezzel majd egy 10-11 ezres új stadion jön létre.
Windblower September 19th, 2012, 03:57 PM Most kb. 25.000 fős a stadion...
Ultra84 September 19th, 2012, 04:24 PM Hivatalosan jelenleg már a 10 ezer főt sem éri el a befogadóképessége:
~9400 (4444 ülőhely, ~4900 állóhely)
http://hu.wikipedia.org/wiki/DVTK-stadion
~9.952 (4.521 ülőhely, 5.431 állóhely)
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/6
Windblower September 20th, 2012, 12:07 AM Hivatalosan jelenleg már a 10 ezer főt sem éri el a befogadóképessége:
~9400 (4444 ülőhely, ~4900 állóhely)
http://hu.wikipedia.org/wiki/DVTK-stadion
~9.952 (4.521 ülőhely, 5.431 állóhely)
http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/6
Akkor hogy a túróban voltak ott mérkőzésenként 25-30 ezren 1978-79-ben, amikor bronzérmesek voltak az NB I-ben? (Leggyakoribb összeállítás: Veréb – Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Tatár, Görgei – Borostyán, Fükő, Fekete)
Vagy leomlott a régi körlelátó, ahol a szektorok nem értek össze?
Ultra84 September 20th, 2012, 01:17 AM ^^
Sehogy. Ez csak egy legenda, ami fizikailag képtelenség lett volna. A nézőszámokat szerették már akkor is durván felkerekíteni, és nem csak ott, hanem mindenhol. Ráadásul azóta bontás, átépítés és szektorlezárás is volt, ami tovább csökentette a befogadóképességet.
Egy kis olvasnivaló a témában: http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/6
Windblower September 20th, 2012, 06:45 AM Hallod, én Loki szurkoló vagyok, de azért ez dúúúrva :lol: Tudom, hogy Diósgyőr a 2. számú ősellenség (a Nyíregyháza után), de hogy legenda?
A sporttelep története
A DVTK labdarúgói 1911-től 1939-ig a vasgyár munkásétterem mögötti játékpályán rendezték meccseiket. A stadion felavatására 1939. június 25-én került sor: „Nagyarányú érdeklődés, impozáns keretek és fényes külsőségek között avatta fel a Diósgyőri MÁVAG Sport Club a vasgyárban épült hatalmas és teljesen korszerű sporttelepét.” A stadionban rendezett első mérkőzésen a DiMÁVAG együttese a Kispest ellen győzedelmeskedett 6:2 arányban. A mai stadiont 1968. május 26-án adták át, ekkor épült az állóhelyi rész. Akkor ez volt a vidék legnagyobb stadionja, ezt a címet a később átadott Győri Rába ETO stadion vette el. A nézőcsúcs 35 000 fő, 1968 november 27-én a Ferencváros elleni mérkőzésen jött ki ennyi szurkoló az arénába. A jelenlegi kapacitás 17 000 fő, de a különböző tribünlezárások miatt kevesebb hely várja a szurkolókat. A gyepszőnyeget a stadionban legutóbb 1977-ben cserélték, akkor építették a régi gyeptéglákat felhaszálva az első füves edzőpályát. A stadion erősen romlott állapotban van, felújítása elengedhetetlen, jelenleg a két kapu mögötti kanyar és a gyep szorul modernizálásra. Mégis elmondható, hogy a magyar stadionok közül kielégítő a színvonala. A kétezres években belekezdtek a tovább már nem halogatható felújításba. 2003. november 15-én átadták a stadion világítását, következő ütemben 2006. április 23-án adták át a teljesen felújított klubházat 1195 (egyes források szerint 1504) ülőhellyel. 2009 elején adták át a volt birkózócsarnokból kialakított fedett műfüves futsal (kézilabda) pályát. A harmadik körben a klubházzal szembeni hét lelátórész helyére építettek egy teljesen új fedett lelátórészt 3137 ülőhellyel és hozzátartozó vizesblokkokkal, büfével. Az építkezési munkálatok 2009. augusztus 10-én kezdődtek és 2010. március 6-án adták át a közönségnek a megújult napos oldalt, az építkezés költsége kb. 400 millió forint volt. 2011. novemberétől 2012 áprilisáig tartott az edzőpályák fejlesztése. A két régi pályát felújították, és két másikat építettek, így már 4 edzőpálya áll a labdarúgók rendelkezésére, 2 füves és 2 műfüves, mind villanyvilágítással ellátva.
Mondjuk a Vágóhíd utcában én is voltam meccsen, ahol NB I/B-ben 15.000 néző (telt ház) volt, és ez semmiféleképpen nem volt kerekítés, a 4-es villamosok két órán át hármasával indultak, hogy a szurkolókat eljuttassák a helyszínre, és csak a kitérős megállóban álltak meg (Attila tér)...
Ultra84 September 20th, 2012, 12:19 PM A Diósgyőr sehanyadik ősellenség, ugyanis a szurkolók közötti viszony semleges, de inkább a baráti felé hajlik, illetve sok a személyes barátság. Továbbra is ajánlom, hogy olvasd el az általam linkelt szakfórum DVTK stadionra vonatkozó hozzászólásait is, és te is belátod, hogy a régi nézőszámok túlnyomó többsége a mese kategóriába tartozik. Egyik oldalon állnak a (hibákkal töménytelenül ellátott) wikipedia légbőlkapott (valójában a legendákból származó) számai, a másik oldalon pedig a rideg számok. Ugyanis 1 négyzetméteren nem fért el átlagosan 9 ember, akárhányszor írják le a 35 ezres varázsszámot. A jelenlegi kapacitásra sem a wicckipedia ellentmondásos adatai (egyik helyen 17 ezret ír, máshol meg 9400-at) a hitelesek, hanem a rendőrség, tűzoltóság és a klub adatai (http://dvtk.eu/stadion/), vagyis az általam is említett 9345 (~9400) fő. A Vágóhíd utcai stadion nézőszámai közelebb álltak a valósághoz (http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/175), bár ez nincs olyan részletesen kifejtve az említett fórumon, mint a DVTK stadion.
HQ September 20th, 2012, 04:02 PM amikor bronzérmesek voltak az NB I-ben? (Leggyakoribb összeállítás: Veréb – Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Tatár, Görgei – Borostyán, Fükő, Fekete)
Ja emlékszem a régi szép idokre, kis gyerek voltam. :cheers:
Windblower September 20th, 2012, 04:06 PM ^^ Én már nem voltam olyan kicsi, de még felnőtt se voltam :) . Mivel voltam ott is meccsen, ezért tanúsítom, hogy teljesen tele volt a stadion, egészen biztosan jóval több, mint 25.000-en voltunk, ez nem legenda és nem kerekítés. Nem szorult még akkor a magyar futball nézőszáma semmilyen kerekítésre, a hétvégi meccs egész városokat lekötő program volt.
Ultra84 September 20th, 2012, 07:49 PM Én nem kétlem, hogy a hétvégi meccs egész városokat lekötő program volt és hogy teljesen tele volt a stadion, meg hogy tényleg 30 ezernek nézett ki az a sokaság, de pontos beléptetőrendszer hiányában ezeket a számokat többnyire olyan újságírók tippelték, akik nem voltak tudatában a stadion valós befogadóképességének. Mivel továbbra sem hiszel nekem, valószínűleg nem olvastad el amit linkeltem, ezért inkább bemásolom a legfontosabb részeket. Kérlek szánj rájuk 5 percet!
Egy nagynak kinéző stadion, amely azonban mégsem olyan nagy. Miért?
Az állóhelyi részeken egészen furcsa lépcsőméretek vannak, az állóhelynél nagyobbak, az ülőhelynél kisebbek. Így a stadion állóhelyi részén mindösszesen 17 lépcsősor található (Vasas állóhely 24 sor, MTK állóhely 30 sor, Bozsik állóhely 15 sor, Ózd állóhely 18 sor!) ráadásul a bástyás kialakítás miatt ezek nem teljes körbefutó sorok. Vegyük a "napos oldal"-t. kb. 100 méter hosszú egyenes. 1 emberre kell 50 cm (nem sok, full teltház!), bástyák miatti 0,85-ös szorzó. Egyenes tehát: (100/0,5)*0,85*17=2890. Az egyenesben 5 bástya van. Bástyánként tehát max. 600 ember. A stadionban összesen 20 bástya van, + mentőkijáró + két kis lelátó a tribün két oldalán. Számoljunk 20,5-el. Állóhely összesen: 20,5*600=12.300
Ülőhely: 1.200 (Hivatalos adat) Ferőhely tehát összesen 13.500. Természetesen csak akkor, ha nincsenek vendégszurkolók, ha vannak akkor -1 bástya biztonsági zóna. Befogadóképesség vendégszurkolókkal: 12.900 fő.
A magyar stadionépítészet egyik gyöngyszeme, két bosszantó hibával:
1. Ha az állóhelyi rész 17 sor se nem álló, se nem ülőhelyi lépcsői helyett építettek volna 26 sor igazi állóhelyi lépcsőt, a stadion felújítása jóval egyszerűbb lett volna, és valószínűleg már rég megtörtént volna. A "napos oldal" egyenesét tatabányai mintára minden második sorba -azaz 13 sorban- egyszerűen le lehetett volna már rég székezni. És a kanyarokba is jóval több néző férhetett volna el a 26 sor lépcsőn. De nézzük a jó oldalát, a béna lépcsőméretek lehetetlenné teszik az állóhely felújítását, így csak új Stadion jöhet szóba, a Tribün esetleges megtartásával.
2. A Tribün felújításakor miért kellett lebontani az alatta lévő lelátórészt??? Ezzel elveszett kb. 1.000 lehetséges ülőhely, és a Tribün ránézésre irreális távolságba került a játéktértől.
Ha a Stadion építésekor, felújításakor nem követik el ezt a két hibát, akkor teljesen reális lenne az a befogadóképesség, amit a Stadion látványa egyébként sugall: 22.000 fő.
Ez a stadion, 1938-ban épült belső méreteit tekintve a berlini olimpiai stadion mintájára. (forrás: Ötven éves a DVTK) A tribünnel szemközti egyenes egy 10 lépcsőből álló beton lelátó volt, a kanyarokban pedig földlelátó. 1968-ban készült el a mai stadion.
A lépcsőkből ugyancsak 17 van de sokkal-sokkal szélesebbek, mint pl. a Fáy utcában. A 60-70-es években, amikor nagyon sokszor megtelt - csak amelyeken én is ott voltam pl. a magyar-román olimpiai selejtező, az UEFA kupa és KEK meccsek - két sorban álltak az emberek a lépcsőkön. Komolyan volt amikor "lapjával" álltam másfél órát, mert moccanni sem lehetett annyian voltak. Ez mai szemmel már elképzelhetetlen.Ettől függetlenül a 32 ezer költői túlzás, köszönhetően a korszellemnek, amelynél ez természetes volt. Ez máig hat nézőszámok meghatározásánál. (ha már nem számolják...) A többi stadionnál pedig el nem tudom képzelni a nézőcsúcsokat. Pl. Fáy utca 18 ezer nézős befogadó képesség fizikai képtelenség. Diósgyőrben a 23-25 000 lehetett a csúcs, amely ma már megdönthetetlen, köszönhetően a dilettáns tribün felújításnak is.
Egy számítás a Taylor-jelentés alapján:
Angliában a hagyományos 40 cm széles állóhelyi lépcsőkre engedtek be egészen a Hillsborough-i tragédiáig átlagosan 5,4 fő/m2 nézőt. A tragédiát követő jelentésben a -stadionkatasztrófák elkerülése érdekében- ezt a számot javasolják 2,7 fő/m2 re csökkenteni.
A következményt mindenki ismeri, beszékezték a stadionokat.
Mi a helyzet Diósgyőrben?
A széles állóhelyi lépcsők miatt a nézők -ha nem állnak élére, vagy nem állnak egymás elé egy lépcsőn- lazábban állnak, mint a hagyományos (pl. kispesti) állóhelyeken. A lelátón elhelyezkedő nézők "sűrűsége" itt 3,33 fő/m2 (12.300 fő esetén) a maximális 5,4 fő/m2 helyett.
Nézzük hogy alakul a nézők száma az 5,4-es max. értékkel. Az állóhelyre így 20.000 nézőt lehetne bepréselni, ami a Tribün és a volt Korzó ülőhelyeivel adja a maximálisan elképzelhető nézőcsúcsot a 22.000 főt. Azt azonban ne feledjük el, hogy a széles lépcsők miatt ez közel sem olyan "kényelmes" mint a hagyományos 40 cm széles állóhelyes lelátókon. Mivel ez közel dupla főt jelent, majdnem mindenkinek élére kellett állnia, vagy két sorban állni majdnem minden lépcsőn! Ha ehhez hozzávesszük, hogy Diósgyőrben nincs sétány, tehát felfelé nincs menekülési lehetősége az embereknek, nyugodtan kijelenthetjük -az angliai esetek kapcsán- hogy ha voltak valamikor 22.000-en ebben a Stadionban, életveszélyben voltak. Remélhetőleg a pálya felé nem volt kerítés, menekülési utat hagyva így a pálya felé.
A legendás 32.000 fős nézőcsúcshoz 8,12 fő/m2-t kellett volna produkálni az állóhelyen. A méglegendásabb 35.000 fős nézőcsúcshoz pedig közel 9 fő/m2-t!
Érdekesség:
Miskolcon már korábban szóba került az állóhelyek beszékezése, mivel nemzetközi meccsekre min. 3.000 ülőhely szükséges, de várhatóan az NB1-es licensznek is ez lesz a feltétele. A következő eredményre jutottak: egy állóhelyi szektorba kényelmesen (azaz minden 2. sorba, lásd Tatabánya) max. 250 szék helyezhető el, 20 szektorral számolva a teljesen ülőhelyes stadion befogadóképessége 20x250+1.200=6.200 fő lenne! Ez lehetett az a pillanat, amikor leesett mindenkinek, hogy a jelenlegi lépcsőméretek nem teszik lehetővé az állóhelyek leszékezését, csak új lelátó jöhet szóba.
Windblower September 20th, 2012, 08:10 PM Azt mondd meg, honnan idézel, mert az általad megadott linken csak a diósgyőri stadionról vannak képek, meg nem túl sok adat. Legalábbis nekem még hasonlót sem sikerült találnom ahhoz, amiket idézel. :?
Egyébként, igazad van, az a rendszer ténylegesen hazug rendszer volt és sajnos máig velünk él. Viszont a focipályák valóban tömve voltak - és ezt úgy értsd, hogy zsúfolásig. Emlékszem pl. egy Újpest-Bayern BEK-elődöntőre valamikor a 70-es években a Népstadionban, ahová apám vitt el, a magas oldalon, a kakasüllőn áltunk és csak azért láttam, mert a többiek rendesek voltak és mint gyereket, előre engedtek, a korlát körül ugyanis 5 (öt!) sorban álltak a nézők.
Ultra84 September 20th, 2012, 11:50 PM http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/6
^^
Görgesd le teljesen az oldal aljára, a képek alatt van a lényeg! Egyébként nagyon jó kis szakmai honlap!
Tudom én hogy tömve voltak a pályák. Az 1979-es DVSC-Nyíregyháza meccsre is 28-30 ezer nézőt adtak meg a különböző források, és valóban óriási tömeg volt a Nagyerdei Stadionban, még a salakpályán is több sorbán álltak és padokon ülltek a nézők, de a 30 ezer így is túlzás.
HQ October 22nd, 2012, 03:44 PM Na most kell a kormány segítsége és akkor meg lesz a 3. legnagíyobb autógyártó is. Hajrá Miskolc! :cheers:
"Sowohl die Slowakei als auch Ungarn würden BMW am liebsten in den jeweils strukturschwachen östlichen Teil ihrer Länder locken. Kandidaten für ein neues BMW-Werk wären die ostslowakische Industriestadt Kosice und das ostungarische Miskolc. Die beiden Standorte sind gerade einmal 80 Kilometer voneinander entfernt. Ein Firmensprecher wollte das nicht kommentieren."
http://www.handelsblatt.com/images/bmw-car-emblems-are-pictured-next-to-production-line-of-german-car-manufacturers-plant-in-dingolfing/6647748/2.jpg?format=format3
BMW prüft Brasilien, Mexiko und Osteuropa (http://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/standortsuche-bmw-prueft-brasilien-mexiko-und-osteuropa-seite-all/6647660-all.html)
Errol ennyit:
A BMW AG autógyárat épít Dél-Brazíliában
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/uj_autogyarat_epit_a_bmw.534786.html
Tul szép lett volna, de hat Europaban az autoeladasok esnek.
Aladar October 30th, 2012, 11:48 AM Már az autópálya thread-ben volt róla szó, de most már az iho.hu is foglalkozott vele, ezért:
Milliárdok miskolci fejlesztésekre (http://iho.hu/hir/milliardok-miskolci-fejlesztesekre-121030)
http://iho.hu/img/vasut/1210/121027_miskolc/01.jpg
RawLee October 30th, 2012, 05:20 PM Bevallom, régen voltam Miskolcon, de akkor még nem volt éppen gyűrűs szerkezete a városnak...hol is lenne ez a körvasút? Hejő–Szinva? NEm ott jár már most is a villamos?
HQ October 31st, 2012, 12:57 AM ^^ Ez azért furcsa, mert Miskolc teljesen keresz alaku.
andor.miskolc October 31st, 2012, 08:23 AM Ha jól hiszem, erről az iparvasútról van szó.
http://kepfeltoltes.hu/thumb/121031/k_r_www.kepfeltoltes.hu_.png (http://kepfeltoltes.hu/view/121031/k_r_www.kepfeltoltes.hu_.png)
"A vasgyári iparvasút
...A belvárost kéregvezetésben "kikerülő" vonal a mai napig újra és újra felbukkan (és vetik el lassan 150 éve ugyanazzal az indokkal, tudniillik képtelenség rá fedezetet teremteni). A gyár más megoldást talált és a várost elkerülő nyomvonalon épült meg a vasút, a földalattit pedig Pesten valósították meg a Milleniumra.
Az iparvasút a gyáron belüli és azon túli vágányokat a vasgyári rendezőpályaudvaron fogja össze, majd innen egy alagút vezet át a Ruzsin-völgybe, lassan délnek fordulva. A pálya az Egyetemvárostól délkeletre felüljárón keresztezi a tapolcai utat, majd megkerüli az Avas déli oldalát (és a mai lakótelepet), végül Hejőcsaba északi végén szintén felüljárón keresztezve a 3-as út Budapest felé vezető szakaszát a miskolci rendezőpályaudvarra vezet. A 7.3km hosszú iparvasút jórészt még ma is beépítetlen területen halad, csupán az avasi lakótelep nyugati, délnyugati széle, Hejőcsaba északi vége és a Tapolcai elágazás átszállóhely található elfogadható közelségben hozzá. Forgalma az utóbbi években alkalomszerűvé vált, az egyébként villamosított vonal betáplálását megszűntették, a ritka tehervonatokat dieselmozdonyok továbbítják. Személyszállítás csak üzemi célra történt (1 Bhv kocsival), a városi közlekedésben az elmúlt időkben egyetlen egyszer, az ún. "taxis-blokád" alatt kapott szerepet.
A város nem feledkezett meg teljesen a kiépített nyomvonalról, a 2001-ben kiadott településszerkezeti terv még mindig számol vele, mint felhasználható erőforrással, de ennél konkrétabb elképzelésről nincs közkézen információ.
A vonal megoldandó (vagy elfogadandó) hiányosságai jelenleg:
Az iparvasút nyugati vége nincs bekapcsolva a város közlekedési rendszerébe, hanem üzemi területen végződik.
Két variáció is kínálkozik a vasgyári hurokba való bekötéshez, az egyik a mai villamosvégállomástól keletre, azzal körülbelül egyvonalban építene ki összeköttetést, ennek útjában jelenleg egy épület áll, valamint a gyáron belül hosszabb, kevésbé elzárt szakaszon halad a pálya; vagy a vasgyári temetőnél a ládi rakodó felé haladó (eleddig nyílegyenes, teljesen elzárt, védett) pálya ágazik el észak felé és az Ógyár térnél kapcsolódik a mai villamosvonalhoz, ez azonban a mai, funkció nélkül maradt felüljáró és a mellette álló néhány elhagyott ipari rom szanálását teszi szükségessé.
A pálya nagy része egyvágányú, kétvágányúvá átépítése elfogadhatatlanul költséges, néhol szinte megoldhatatlan.
Ezzel a problémával érdemben nem lehet sokat kezdeni, az alagút gyári bejáratától a Tapolcai elágazásig egy vagy két kitérő építhető csupán. Amennyiben azonban kihasználjuk a pálya fizikai elhatároltságát és lakott területen kívüli futását, valamint az egyébként is szükséges felújítást is megfelelően végzik, egy korszerű villamosjármű 70-80km/h sebességet is elérhet rajta, így kevesebb, mint 3 perc alatt teljesíthet egy-egy egyvágányú szakaszt, 6 perces, városi forgalomban elfogadható követést lehetővé téve.
A Tiszai pályaudvar csak a MÁV üzemi területén át közeíthető meg, a rendezőpályaudvar és az ózdi vasút vágányainak keresztezésével.
A városszerkezeti terv szerint ez az átvezetés megoldható, részben különszintű keresztezéssel.
Az iparvasút nagyvasúti (25kV) rendszerben villamosított.
A teherforgalom immár nem igényli ezt, átállítható.
Az iparvasúton a teherszállítás lehetőségét meg kell tartani.
Erre az éjszakai üzemszüneti idő rendlekezésre fog állni.
Az iparvasút elkerüli a városi célpontokat, beleértve a belvárost."
Forrás: Sajó-völgyi Regionális Vasút
http://kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu/ali/veevk/SVRV/
HQ November 20th, 2012, 11:08 PM Na végre:
Aranycsillag: befejeződik a homlokzat felújítása
http://www.minap.hu/news.php?extend.55611
http://i.imgur.com/icpd9.jpg
Remélem az alja se marad ugy, ahogy most van.
Már épül a lillafüredi Függőkert
http://www.boon.hu/mar-epul-a-lillafuredi-fuggokert/2126452
HQ November 20th, 2012, 11:10 PM A fogturizmusra épül majd a 844 millió forintos összberuházású miskolctapolcai szálloda:
http://www.boon.hu/akar-jovo-nyaron-tomhetnek-miskolctapolcan/2083159
gabute November 22nd, 2012, 12:25 PM Hallod, én Loki szurkoló vagyok, de azért ez dúúúrva :lol: Tudom, hogy Diósgyőr a 2. számú ősellenség (a Nyíregyháza után), de hogy legenda?
Mondjuk a Vágóhíd utcában én is voltam meccsen, ahol NB I/B-ben 15.000 néző (telt ház) volt, és ez semmiféleképpen nem volt kerekítés, a 4-es villamosok két órán át hármasával indultak, hogy a szurkolókat eljuttassák a helyszínre, és csak a kitérős megállóban álltak meg (Attila tér)...
Ajánlom figyelmedbe ezt az aloldalt:
http://www.magyarfutball.hu/hu/befogadokepessegek
"(2b) Állóhelyek:
o Ahol rendelkezésre áll rendőri bejárás során meghatározott kapacitás, ott azzal számolunk, pl. a Bozsik Stadionban a hazai állóhelyi rész 2.300 fős, vendégeknek kijelölt állóhelyi rész 1.700 fős.
o Amennyiben nem áll rendelkezésre ilyen adat, a számítás a következő: (<lelátóhossz> / 0,5) * <lépcsőszám>. Ez a képlet a fenti, rendőrség által meghatározott kapacitásokkal majdnem megegyező értékeket eredményez. A Bozsik Stadion hazai állóhelyi része: (kb. 80m / 0,5m) * 14 = 2.240 fő, vagyis kb. 2.300 fő.
o Fontos megjegyezni, hogy a klasszikus állóhelyi lépcsőméret szélesség 40 cm, az ülőhelyi pedig 80 cm. Sajnos Magyarországon tömegével fordul elő, hogy „elhibázták” az állóhelyi lépcsőméretet (pl. Diósgyőr) vagy korábbi ülőhelyek funkcionálnak „ideiglenesen” állóhelyként (pl. Nyíregyháza, Székesfehérvár). Ezekben az esetekben elképzelhető, hogy korábban egy-egy nagyobb meccsen ketten álltak egymás előtt egy sorban, vagy hogy élére álltak az emberek. Ez azonban csak a nézőcsúcs elképzelését segíti, de nem a jelenkori befogadóképességet növeli, mivel ahogy a rendőrség sem számol egy lépcsőfokon egymás előtt, vagy élén álló emberekkel, úgy mi sem: lásd. pl. Sóstói Stadion állóhelyek.
o Nem képezik a befogadóképesség részét a lelátók felett elhelyezkedő sétányok, korzók, ezek szintén az egykori nézőcsúcsoknál játszottak szerepet, de ma már nem szokás őket számolni. Akkor sem, ha olyan jól kiépítettek mint például a Bozsik Stadionban, ahol a nézők egy jelentős része a mai napig – ülőhelyek ide vagy oda- a korzó korlátjának támaszkodva nézi a meccseket."
Vagyis egyetlen teendő van: lemérni, hogy hány "folyóméter" a stadion állóhelye, felszorozni 2-vel, és kijön az állóhelyi befogadóképesség. Ehhez hozzá kell adni az ülőhelyek számát és már kész is.
andor.miskolc November 22nd, 2012, 03:18 PM Elkészültek Miskolc főterének tervei. Ezek mentén indulhat meg a beruházás, ha Miskolc megfelelő forráshoz tud jutni a közeljövőben.
http://www.minap.hu/news.php?extend.60901.4
HQ November 23rd, 2012, 06:03 PM Jövő tavasszal adják át a remízt. Közel 700 millió forintba kerül az MVK Zrt. telephelyén található remíz teljes átépítése.
http://www.boon.hu/jovo-tavasszal-adjak-at-a-remizt/2129954
neverdie December 5th, 2012, 11:44 PM ide is:
http://sportgeza.hu/forma1/2012/12/05/hellring/
HQ December 8th, 2012, 06:49 PM ^^ Nem tudom, lesz-e elég kereslet a szolgaltatasaikra, de a tervek jol néznek ki:
http://www.mfor.hu/galeria/1039.html
http://i.imgur.com/JGfvx.jpg
HQ December 15th, 2012, 02:42 AM DVTK Stadion: Márciusban kezdődhet az építkezés
http://www.boon.hu/dvtk-marciusban-kezdodhet-az-epitkezes/2135691
http://i.imgur.com/LT8ci.jpg
HQ January 11th, 2013, 04:40 PM Na ennek orulok:
Hatmilliárd forintos beruházással üzleti és logisztikai parkot létesít az egykori diósgyőri kohászat területén az Európa-Center-Miskolc Kft., a létesítmény első, mintegy 3,3 milliárd forintba került épületeit pénteken adták át.
"Mára jószerivel teljesen eltűnt a diósgyőri kohászat területén az egykoron jelentős méretű salakhegy"
Qtya January 18th, 2013, 10:30 AM Ez is ma jelent meg a TED-en:
Teljes mennyiség:
„Megvalósíthatósági tanulmány készítése Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata részére vállalkozási szerződés keretében a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 kódszámú „Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében” című projekt keretén belül”.
1.) Közlekedésfejlesztési megalapozó tanulmány elkészítése, ami
- a jelenlegi közlekedési helyzet felmérése alapján számba veszi a problémákat, kiemelten kezelve azokat, melyek az elmúlt években tapasztalható közösségi közlekedési utazások arányának csökkenését eredményezik, feltérképezi a közlekedők preferenciáit, módválasztást befolyásoló tényezőit,
- meghatározza az elérendő célokat, és ezekhez hozzárendeli a lehetséges eszközöket,
- a közösségi közlekedés fejlesztését szolgáló megoldási változatokat dolgoz ki, és ezeket megvalósíthatóságuk, a becsült költségek és várható hatások alapján összehasonlítja, értékeli, időben ütemezi,
- kiemelten vizsgálja a városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztési lehetőségeit
2.) A döntéselőkészítő koncepció alapján, a Megrendelő által kiválasztott kötöttpályás közlekedésfejlesztési projektre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány (MT) elkészítése (amely több RMT-t is tartalmazhat a változatoknak megfelelően), a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 kódszámú „Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében” című projekt formai és tartalmi előírásainak megfelelően.
Az alábbi útmutatók letölthetőek a http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2644 weboldalról, valamint Ajánlatkérő az ajánlati dokumentációban elektronikus adathordozón is rendelkezésre bocsátja:
„Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a 2007-2013 időszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz: KözOP-5.5 ("Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése");
„Módszertani útmutató költség-haszon elemzés elkészítéséhez, KözOP-támogatások (Városi közösségi közlekedési projektek)” (2011. március)
A részletes feladatleírást az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Becsült érték áfa nélkül: 714 022 047 HUF
http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:17370-2013:TEXT:HU:HTML&src=0
andor.miskolc January 21st, 2013, 09:02 PM A skoda transportation weboldaláról letölthető a Miskolcra gyártott villamos termék bemutatója, pdf formátumban:
http://www.skoda.cz/en/products/tramcars/tramcar-26t/
Olyan képek és adatok találhatóak benne, amiket még nem láttam eddig publikálva sehol.
http://i.imgur.com/8mWNLeg.jpg
http://i.imgur.com/kwnNtvv.jpg
Windblower January 22nd, 2013, 12:36 AM Az nincs benne, mikor érkeznek a szerelvények?
kiskaloz January 26th, 2013, 02:02 PM http://www.borsod2050.hu/index.php
HQ February 19th, 2013, 11:07 PM Pannon-tenger Múzeum (kitunoen felujitott épulet)
http://www.boon.hu/osszel-uszhatunk-a-pannon-tenger-muzeumban/2197333
http://i.imgur.com/OXflxsc.jpg
HQ March 5th, 2013, 05:58 PM Közpark és buszparkoló a turisták számára: valószínű, ez épül a „Kis Szilvamag” nevű területre Diósgyőrben. A tér annak idején a Zöld nyíl projekt részeként „képződött”. A villamosprojekt pályarekonstrukciós munkálatai valamint a sínek meghosszabbítása már megtörtént, a munkások már rég levonultak, a Kis Szilvamag pedig – parlagon és csúnyán – mintha „ottfelejtődött” volna.
http://www.boon.hu/kis-szilvamag-park-lehet-es-parkolo/2209050
http://i.imgur.com/dGdm87o.jpg
Márciusban folytatódhat a Függőkert rekonstrukciója
http://www.boon.hu/marciusban-folytatodhat-a-fuggokert-rekonstrukcioja/2208751
http://i.imgur.com/BdjDpuI.jpg
Aladar March 8th, 2013, 04:34 PM Tesztek előtt az új miskolci villamos - videó
http://minap.hu/images/hirkep03/villamos_nyertesszin.jpg
http://minap.hu/mivid.php?ext.a37199
kiskaloz March 15th, 2013, 01:04 PM Megújul a Széchenyi utca
http://www.minap.hu/news.php?extend.65526
HQ March 15th, 2013, 05:20 PM ^^ Én miskolci vagyok és szeretem a szulovarosomat minden hibaja ellenére, de az kiakaszt, hogy mennyi pénzt csesztek mar el a sétaloutca allando ujraburkolasara, mikozben ezt a pénzt biztosan sokkal hasznosabban is el lehetne kolteni,
andor.miskolc March 15th, 2013, 06:45 PM ^^ Én miskolci vagyok és szeretem a szulovarosomat minden hibaja ellenére, de az kiakaszt, hogy mennyi pénzt csesztek mar el a sétaloutca allando ujraburkolasara, mikozben ezt a pénzt biztosan sokkal hasznoszasabban is el lehetne kolteni,
Pedig igencsak ráférne már a felújítás. Ha jól emlékszem 1984 óta, amikor sétáló utcává alakították a Széchenyi utcát, még nem volt teljes felújítás, kisebb javításokon kivül.
Amiről te beszélsz az a rá merőleges Kazinczy és Déryné utca, amit felújítottak és az a rész ami keresztezte a sétáló utcát. Ilyen a villanyrendőr meg a színház környéke.
A 90%-án még az eredeti, újonnan vöröses és kék térkövek vannak amik mára már egyszínűre fakultak.
Ha tévedek, nyugodtan javítsatok ki, de elsőkörben nem találtam pontos információt.
A miskolc.hu szerint a villamos projekt részeként valósul meg. Amikor befejezték a sínek cseréjét, kisebb botrány is volt, hogy milyen harmadrendü betonnal töltötték ki bizonyos részeket, hivatkozva arra, hogy majd úgyis lesz a felújítás.
Ennek kapcsán több zöld felület lesz az utcán (ha nem is ebben az ütemben), ami már szintén nagyon ráférne.
Még 2010-es tervek itt láthatóak:
http://epiteszforum.hu/miskolci-fejlesztesek-ii-szechenyi-u-kozterulet-rendezese
Windblower March 15th, 2013, 11:02 PM Ez nekem új. Tavalyelőtt is éppen átépítették a vágányokat, miért nem készült el teljesen az új térkőburkolat akkor?
andor.miskolc March 16th, 2013, 11:38 AM ^^
Jó kérdés. Nem lehet tudni.
Mivel a Zöld Nyíl projekt része, ezért 2014-ig van idő befejezni.
2011 Májusában Komoróczy Imre a projekt igazgató azt mondta: "... Az eredeti terv még úgy készült, hogy a belvárosi rehabilitáció (IVS) második szakaszának beruházásaként megújul a teljes főutca , és addig lesz az ideiglenes burkolat. Most, hogy nem tudni, lesz-e beruházás, és ha igen, mikor, várnak. Amikor megtudják, hogy hogyan alakítsák ki a végleges burkolatot, a kivitelező megcsinálja."
2012 tavaszán kezdték tulajdonképpen a munkát azáltal, hogy a szennyvíz rendszert a főutcán elkezdték rekonstruálni. Már tavaly ősszre igérték a felújítás elkezdését, de természetesen mint minden ez is késett, erre talán a kifogás az volt, hogy magyar terméket, vállalkozásokat akarnak.
kiskaloz March 16th, 2013, 02:23 PM Ez nekem új. Tavalyelőtt is éppen átépítették a vágányokat, miért nem készült el teljesen az új térkőburkolat akkor?
Csak a vágányokat burkolták és a megállókat, minden más a régi maradt!
Most a vágányokon kívül faltól falig épül át!
http://epiteszforum.hu/miskolci-fejlesztesek-ii-szechenyi-u-kozterulet-rendezese
http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/63/32/800-j8kbpf-latvany-1.jpg
http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/63/32/408-7crms2-alaprajzireszlet.jpg
Más:
Én ennek a megvalósulását várom nagyon:
http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/64/31/800-q12h7s-29-02-latvanyterv.jpg
http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/64/31/800-z3s0p2-29-04-latvanyterv.jpg
http://epiteszforum.hu/miskolci-fejlesztesek-iii-szent-istvan-ter-kornyezetenek-megujitasa
Aladar March 16th, 2013, 03:32 PM Ez is ma jelent meg a TED-en:
Teljes mennyiség:
„Megvalósíthatósági tanulmány készítése Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata részére vállalkozási szerződés keretében a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 kódszámú „Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében” című projekt keretén belül”.
1.) Közlekedésfejlesztési megalapozó tanulmány elkészítése, ami
- a jelenlegi közlekedési helyzet felmérése alapján számba veszi a problémákat, kiemelten kezelve azokat, melyek az elmúlt években tapasztalható közösségi közlekedési utazások arányának csökkenését eredményezik, feltérképezi a közlekedők preferenciáit, módválasztást befolyásoló tényezőit,
- meghatározza az elérendő célokat, és ezekhez hozzárendeli a lehetséges eszközöket,
- a közösségi közlekedés fejlesztését szolgáló megoldási változatokat dolgoz ki, és ezeket megvalósíthatóságuk, a becsült költségek és várható hatások alapján összehasonlítja, értékeli, időben ütemezi,
- kiemelten vizsgálja a városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztési lehetőségeit
2.) A döntéselőkészítő koncepció alapján, a Megrendelő által kiválasztott kötöttpályás közlekedésfejlesztési projektre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány (MT) elkészítése (amely több RMT-t is tartalmazhat a változatoknak megfelelően), a KÖZOP-5.5.0-09-2010-0026 kódszámú „Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében” című projekt formai és tartalmi előírásainak megfelelően.
Az alábbi útmutatók letölthetőek a http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2644 weboldalról, valamint Ajánlatkérő az ajánlati dokumentációban elektronikus adathordozón is rendelkezésre bocsátja:
„Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a 2007-2013 időszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz: KözOP-5.5 ("Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése");
„Módszertani útmutató költség-haszon elemzés elkészítéséhez, KözOP-támogatások (Városi közösségi közlekedési projektek)” (2011. március)
A részletes feladatleírást az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Becsült érték áfa nélkül: 714 022 047 HUF
http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:17370-2013:TEXT:HU:HTML&src=0
Ennek már volt eredményhírdetése? :)
Qtya March 18th, 2013, 09:39 AM Ennek már volt eredményhírdetése? :)
Ajánlattételi vagy részvételi határidő
4.3.2013 - 10:00
^^Biztosan nem.
HQ March 19th, 2013, 02:39 PM Jo par honapja az ujsagok felvetették (és valaki belinkelte ide), hogy esetleg Miskolcra jonne a BMW, most itt az egyértelmu cafolat: se ide, se Kelet-Europaba nem terveznek uzemet:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/nem_epit_gyarat_magyarorszagon_a_bmw.548265.html
Aladar March 20th, 2013, 01:34 PM Jo par honapja az ujsagok felvetették (és valaki belinkelte ide), hogy esetleg Miskolcra jonne a BMW, most itt az egyértelmu cafolat: se ide, se Kelet-Europaba nem terveznek uzemet:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/nem_epit_gyarat_magyarorszagon_a_bmw.548265.html
A BMW saga folytatódik:
Gyárat építhet Szlovákiában a BMW
http://www.bumm.sk/80056/gyarat-epithet-szlovakiaban-a-bmw.html
HQ March 22nd, 2013, 08:54 AM A BMW saga folytatódik:
Gyárat építhet Szlovákiában a BMW
http://www.bumm.sk/80056/gyarat-epithet-szlovakiaban-a-bmw.html
Egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a napokban arról, hogy a BMW tervez-e beruházást a régiónkban. A hivatalos álláspont szerint döntés még nem született és konkrét terv sincs.
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/szlovakiaba_sem_megy_a_bmw.548598.html
Aladar March 25th, 2013, 05:44 PM ^^ Itt van a következő fejezet:
Magyarország helyett Romániát választja a BMW?
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/magyarorszag_helyett_romaniat_valasztja_a_bmw.548932.html
HQ March 26th, 2013, 07:13 PM Ha ez bejon, az egy Jackpot lenne:
Egy felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási és fejlesztési bázis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett létrehozásáról tárgyalt a legnagyobb kínai szoftvergyártónak és a saját márkás hardver termékgyártók között másodiknak számító Inspur Csoport alelnöke Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével.
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/kinai_vallalatorias_erkezhet_borsodba.549079.html
HQ April 2nd, 2013, 08:19 PM Milliárdos támogatást nyert a PannErgy: Miskolcon a geotermikus távfűtési rendszer hulladékhőjéből fűtenek majd üvegházakat.
http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/milliardos_tamogatast_nyert_a_pannergy.549562.html
HQ April 22nd, 2013, 04:55 PM ^^ Itt van a következő fejezet:
Magyarország helyett Romániát választja a BMW?
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/magyarorszag_helyett_romaniat_valasztja_a_bmw.548932.html
Ugy néz ki, nem a BMW-rol, hanem a Mercedes-rol és csak egy alkatrész gyarrol van szo Romania esetében:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/romaniaba_tart_a_daimler.551442.html
Windblower April 22nd, 2013, 10:15 PM Ugy néz ki, nem a BMW-rol, hanem a Mercedes-rol és csak egy alkatrész gyarrol van szo Romania esetében:
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/romaniaba_tart_a_daimler.551442.html
WTF? Akkor minek vettek még 4 négyzetkilométer területet Kecskeméten a már felépült gyár mellett? Vagy ez csak valami kacsa? Kecskeméten mondta egy jól értesült járókelő, mikor beszélgetésbe keveredtem vele.
HQ April 22nd, 2013, 10:36 PM ^^ Az egyik nem feltétlenul zarja ki a masikat egy ilyen nagy cég esetében. Sot, az egy régionak mindig elonyos, ha egy multi jobban be van agyazodva: értds tobb a helyi beszallitoja, masik uzem a kozelben van, stb.
HQ April 24th, 2013, 04:52 PM ^^ Gyárépítés helyett csak bővít a Daimler Romániában
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/gyarepites_helyett_csak_bovit_a_daimler_romaniaban.551788.html
HQ May 1st, 2013, 02:47 PM A Pannergy Nyrt. várhatóan május 7-én adja át miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, amely az avasi lakótelepet látja majd el geotermikus hővel:
http://epulettar.hu/cikk/miskolc-elkeszult-a-pannergy-geotermikus-beruhazasanak-elso-resze
HQ May 4th, 2013, 08:30 PM Az ország első szociálterápiás központját adták át a Baráthegyen:
http://www.boon.hu/adot-szeretnenek-fizetni/2259693
http://i.imgur.com/lqs8g3K.jpg
Aladar May 7th, 2013, 06:46 PM A Pannergy Nyrt. várhatóan május 7-én adja át miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, amely az avasi lakótelepet látja majd el geotermikus hővel:
http://epulettar.hu/cikk/miskolc-elkeszult-a-pannergy-geotermikus-beruhazasanak-elso-resze
Elkészült a Pannergy miskolci geotermikus beruházásának első szakasza
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/fotok/elkeszult-a-pannergy-miskolci-geotermikus-beruhazasanak-elso-szakasza
http://www.kormany.hu/download/a/01/e0000/DSC_0118.jpg
|
|