SkyscraperCity banner

1 - 20 of 137 Posts

·
Banned
Joined
·
2,302 Posts
Discussion Starter #1
Orbán, az atom barátja

Orbán Viktor 20 év alatt energetikailag függetlenítené Magyarországot, főleg a gáztól. A Constellation Energia Intézet által szervezett konferencia védnöke, Sólyom László fokozottabb fogyasztási önkorlátozást és megújulóenergia-felhasználást látna szívesen. Orbán ezek mellett az atomenergiának is barátja.

Az új kormány célja nem lehet kevesebb, mint az, hogy 20 év alatt megteremtse Magyarország energiafüggetlenségét, mivel ez szuverenitásának egyik legfontosabb eleme - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Budapesten a IV. Energia Fórumon.

A Constellation Energia Intézet és a varsói Keleti Intézet vasárnap kezdődött háromnapos rendezvényének előadásában Orbán Viktor elmondta: kormányzásra készülő erőként a Fidesz olyan programot dolgoz ki, amelyik garantálja az energiafüggetlenséget.

Hozzátette: az ország köztes állapotban van, mert a jelenlegi kormány már nem csinál semmit.

A fórumon felolvasták Sólyom László köztársasági elnök levelét, aki egyben a konferencia védnöke is. Az államfő kifejtette: az energiaellátás biztonsága szempontjából a háztartások tudatos önkorlátozása mellett nagyon fontos az is, hogy minél nagyobb mértékben vonják be a megújuló energiaforrásokat a felhasználásba. A gazdasági válságot véleménye szerint a rövid távú gondolkodás idézte elő, ezért ideje távolabbra tekinteni.

A volt miniszterelnök kifejtette: jóllehet jövőre csökkenni fog a világ energiafelhasználása, ez később megváltozik, mivel a feltörekvő országok is ugyanarra az "energiazabáló" életformára állnak át, mint ami a nyugati társadalmakat jellemzi. Ráadásul a megnövekedett energiaigényt a hagyományos fosszilis energiahordozók feldolgozásával elégítik majd ki.

Orbán Viktor úgy vélte, az unió függő helyzete tovább nő, mivel a jelenlegi 50 százalékról hamarosan 70 százalékra emelkedik az energiaimport-igény. Véleménye szerint a közösségnek nincs egységes és versenyképes energiapiaca, s nincs közös energiapolitikája sem.

A Fidesz elnöke szerint a közös energiapolitikáról nagyon sok szó esik, de nagyon kevés a tett. Szerinte egyfajta "lopakodó jogalkotás" folyik az unióban: a környezetvédelemi, a támogatáspolitikai és a versenyszabályozás ugyan egyre jobban kijelöli az energiagazdaság mozgásterét, ám szabályozása nem az energiapolitika érdekeiből indul ki.

Hozzátette: az unió nem tudja súlyozni feladatait, amit mutat az is, hogy a gazdaságélénkítő csomag semmilyen preferenciát nem adott a legrosszabb energiahelyzetben lévő közép-kelet-európai országoknak. Példaként elmondta, hogy az első magyar-szlovák gázvezeték összekapcsolási projekt nem kapott több uniós támogatást, mint a francia-belga, jóllehet e két ország között már a hetedik ilyen kapcsolat jön létre.

Orbán Viktor szerint az unió "nem tudja felfogni Kelet-Európa helyzetét". Kifejtette: kerülendő a későbbi diplomáciai magyarázkodásokat, ezt az is mutatja, hogy Brüsszel az orosz-uniós kapcsolatokat a kölcsönösség elve alapján fogja fel, holott a vásárló és az eladó nem a piac logikája alapján függ egymástól. A vásárlók, az uniós országok megosztottak, egyedi alkukat kötnek, míg az eladó egyedül van.

A volt kormányfő Magyarországról elmondta: gázfelhasználásának 80 százaléka import, ellátása alapvetően az oroszoktól függ. Ebből következően a magyar külpolitikának nagyon komolyan kell foglalkoznia az energiaellátással akkor, ha nem alakul ki hamarosan egységes uniós álláspont.

Orbán Viktor "magyar hungarikumnak" nevezte azt, hogy az ország megnyitotta ugyan energiapiacát, de ennek semmilyen előnyét nem élvezi, ám minden hátrányát elszenvedi. A verseny torz, a monopóliumok pedig uralkodnak - tette hozzá.

A volt miniszterelnök szerint Magyarországnak csökkentenie kell a gáztól való függőségét, s új szállítási vonalakat kell találnia. Meg kell védenie magát az ellenséges kivásárlási kísérletekkel szemben, s elő kell segítenie a regionális összefogást is. Úgy vélte, a Mol esete kapcsán az ország olyan EU-konform szabályozást léptetett életbe, amely sikeres lehet az ellenséges kivásárlásokkal szemben.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy az országnak növelnie kell az energiahatékonyságát, fejlesztenie kell a zöld energiaforrásokat, s élnie kell az atomenergia lehetőségével is.

A volt miniszterelnök úgy vélte, egyelőre nincs meg a változtatáshoz szükséges energia. Mindenki tudja, mit kellene tenni, de mégsem lépnek ki az ajtón - idézte Orbán Viktor Az öldöklő angyal című film egyik jelenetét, amikor a szereplők, bár látták, hogy nyitva van az ajtó, mégsem tudtak kimenni a szobából. A változatlanságra utalva elmondta, ha a tavalyi energiafórumon elmondott beszédét most megismételte volna, a hallgatók ugyanolyan aktuálisnak tartották volna a szöveget, mint egy évvel korábban.

Orbán Viktor elmondta: ha nagy baj van, a politikusok képesek meghozni a szükséges döntéseket, ám most még az energiaszektor gazdasági szereplőinek akarata érvényesül. Reményét fejezte ki, hogy az energetika területén a változáshoz nem kell akkora válság, mint amilyen nemrégiben a pénzügyi világban alakult ki.

Oroszország garanciát vár

Oroszország garanciákat és konstruktív hozzáállást vár az Európai Uniótól ahhoz, hogy fejlessze energiaellátási hatékonyságát - mondta Alexander Babakov, az orosz Állami Duma elnökhelyettese a IV. Energia Fórumon. Aláhúzta: a gazdasági válság miatt problémák léptek fel az energiaszektorban is - elsősorban Ukrajnában -, azonban Oroszország kész arra, hogy a tranzitvezetékeket egy nemzetközi konzorcium felügyelete alá adja.

Úgy vélte: Oroszország kellően konstruktív az európai energiaproblémák megoldásában és kész a fejlesztésekre, kompromisszumokra, a békés környezet megteremtésére, azonban ehhez az uniónak garantálnia kell, hogy továbbra is vevője marad az orosz energiának.

Hangsúlyozta: Oroszországot nem lehet hibáztatni azért, mert kihasználja gazdasági előnyét az energiapiacon, hiszen minden gazdasági érdekcsoport ezt teszi. A zöldenergiával kapcsolatban elmondta: Oroszország is fejleszt ezen, és a nukleáris területen is, azonban még van mit tanulnia a nyugat-európai államoktól.

Amerika elégedett Magyarországgal

Richard L. Morningstar, az Amerikai Egyesült Államok eurázsiai energiakérdésekkel megbízott rendkívüli nagykövete kiemelte: a kelet-közép-európai régiónak vezérszerepet kell betöltenie az EU energiabiztonság-politikájában.

Richard L. Morningstar rámutatott: Magyarország élen jár az energiafüggetlenség megteremtésében a régióban és Európában is, mivel az elmúlt időszakban számos gáztározót épített, új vezetékeket hozott létre szomszédaival, valamint támogatja az alternatív energiaforrások fejlesztését és felhasználását.

Hozzátette: csak akkor tudja az EU megteremteni energiafüggetlenségét, ha az egyes tagállamok ugyanúgy tesznek, mint Magyarország: gáztározókat és összefüggő határokon átívelő vezetékhálózatokat építenek, fejlesztik a zöld és a nukleáris energiafelhasználást, valamint növelik energiabeszállítóik számát és a szállítási lehetőségeket.

Richard L. Morningstar kiemelte: új gázvezetékek egyedül nem teremtik meg az EU energiabiztonságát, mivel mindenben diverzifikálni kell, a beszállítóktól a fogyasztókig. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok számára rendkívül fontos az európai energiabiztonság, azonban annak megteremtésében csak támogatóként vesz részt.

Topolánek: az atom hoz biztonságot

Mirek Topolánek, Csehország volt konzervatív-liberális miniszterelnöke rámutatott: egyedül a nukleáris energia széleskörű alkalmazása jelenthet megoldást az Európai Unió energiafüggésének csökkentésére, mivel az új gázvezetékek csak rövid- és középtávon oldják meg a problémát, míg a nukleáris energia biztonságot nyújtana az elkövetkező 50 évben.

Mirek Topolánek előadásában elsősorban azt emelte ki, hogy az Európai Unióban jelentősen elavult az energia disztribúciója, a jelenlegi rendszer egyáltalán nem alkalmas a nyitott kereskedelemre, ezért ezen sürgősen változtatni kell. Szerinte az elmúlt 30 évben az európai közösség semmit nem tett azért, hogy függetlenné váljon energiaszektora, amit a tavalyi ukrán gázkrízis is igazolt.

Rámutatott: félő, hogy a tavalyi incidens bármikor megismétlődhet, ezért minél előbb meg kell kezdeni az EU energiafüggetlenségének megteremtését, amit csak a nukleáris energiatermelés növelésével lehet elérni.

A háttérben Martonyi János

A Constellation Energia Intézetet Martonyi János, az Orbán-kormány egykori külügyminisztere alapította. Igazgatója Orbán Anita külügyi szakértő. Az intézet elemzése számos ponton összecseng a Fidesz elnökének gondolataival.

A IV. Energia Fórumon - mely rendezvénynek Budapest immár másodszor ad helyt - a régió, az Egyesült Államok, Oroszország és Nyugat-Európa vezető politikusai és energetikai szakemberei vitatják meg a régió legfontosabb, hosszú távú energiapolitikai kérdéseit.
 

·
Banned
Joined
·
2,302 Posts
Discussion Starter #3
Energy Sector alatt mit értesz?
Az elektromos áramtermeléstől a szénhidrogének bányászatán, feldolgozásán és piacán át a megújuló energiaforrások kiaknázásáig minden ide tartozik.

És vajon mit ért Orbán Viktor?
Nagyon úgy tűnik, hogy a teljes energiafüggetlenséget érti.

A lakossági- és ipari gáz, az olajfinomítás (7-8 Mt/év kőolaj) vajon miből jöjjön, ha nem importból?
Szvsz húsz év alatt komoly csökkentést is el lehet érni. Egyszer ki kellen már számolni, hogy mennyi energiát ígényelne ha a városi személygépkocsiközlekedésben szénhidrogén üzemű járművek helyett elektromos, vagy legalább hibrid járműveket használnának. Ha olcsóbban jönnénk ki áramtermeléssel, mint szénhidrogénimporttal, akkor jöhet a dátumok kijelölése, hogy mikortól nem lehet új szénhidrogénüzemű személygépkocsit forgalomba állítani és mikortól nem lehet egyáltalán használni a városi forgalomban. Ez csak egy példa, hogy milyen módszerekkel csökkenthető az import.
 

·
MSc of Chem Engineering
Joined
·
2,283 Posts
A villamosenergia iparban csökkenteni lehet a földgáz mennyiségét, amennyiben megépül néhány vízlépcső, esetleg paks nem 2*1000, hanem mondjuk 2*1500 MW teljesítménnyel létesül esetleg megfejeljük némi biomaszlaggal, szénnel (co-fireing, co-gasification).

Komolyabb lépésnek tekinteném az energiatakarékossági programok további erőltetését, mivel elég sok helyen vannak még ilyen téren elmaradások (főként a távhőszolgáltatóknál).

Közlekedés terén viszont nem látom azt, hogy alternatíva lenne az elektromos autó 20 éves távlatban. Egyszerűen nincs olyan tárolóeszköz, amivel gazdaságosan lehetne tárolni olyan mennyiségű energiát, amivel az emberek elfurkázhatnak 4-500 kilométert.
Akkor van ebben lehetőség, ha beindul a full elektromos autók piaca Franciaországban és Németországban. Onnantól 5-10 év, mire nálunk egy boom beindul ilyen téren. És ez nem 20 éven belül lesz.
Itt esetleg az cellulóz alapú bioetanol és a Fischer-Tropsch biodízel lehet az üdvözítő megoldás, de abból nem lehet akkora volument előállítani, mint amennyi benzint/gázolajat felhasználunk.
 

·
Registered
Joined
·
5,085 Posts
^^

Nem értek egyet. A trendek nagyon is azt jelzik, hogy 20 éven belül gyökeres változások lesznek a városi autózás területén. Nem hinném, hogy teljes áttérés megvalósulna addigra, de könnyen elképzelhető hogy 2030-ra az új autók túlnyomó többsége elektromos lesz. Kísérleti körülmények között már most létrehoztak olyan akkumulátorokat melyekkel a 800-1600 km-es hatótávolság elérhető. És a számítástechnika mellet ez a leggyorsabban fejlődő iparág. Az autós oldalak rogyásig vannak tervezett, hamarosan kijövő, vagy már meg is jelent elektromos-meghajtású járművek híreivel. Az már nem is számít komoly autógyártónak aki néhány éven belül nem hoz ki legalább egy elektromos modellt, de a legfelkészültebbek egész flottákat jelentetnek meg. Nem képeznek kivétel ez alól olyan presztízs márkák sem, mint pl a Porsche vagy éppen a Rolls-Royce. A francia kormány épp nemrég jelentett be egy 1,5 milliárd eurós programot, mely 2 millió elektromos és hibrid gépjármű üzembeállításának készítené elő a terepet és teremtené meg a szükséges infrastruktúrát.

"Komolyabb lépésnek tekinteném az energiatakarékossági programok további erőltetését, mivel elég sok helyen vannak még ilyen téren elmaradások (főként a távhőszolgáltatóknál)."

Nagyon igaz. Főleg úgy, hogy akár 80%-os energiamegtakarítás is elérhető lehet a panelekben. Csak jól kéne csinálni, nem pedig úgy ahogy most megy...
 

·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
1. az energia-felhasználás többségét az épületek jelentik. Ehhez képest az országban erről szinte semmilyen diskurzus nem zajlik. Egy példát mondok: 100 milliárd gázár támogatást megszüntetni és 1:1-ben passzívház építés támogatásához átnyomni (házanként max 5 M és csak a kapcsolódó techre lehetne elkölteni, no plazmatévé)

2. az energiatermelés dekoncentrálására és demokratizálására kell törekedni, (pl. kötelező minden társaságnak átvenni az otthon termel táramot, miáltal a házak saját kis termelő eszközeinek a kihasználtsága és megtérülése javul)
 

·
Registered
Joined
·
5,085 Posts
1. az energia-felhasználás többségét az épületek jelentik. Ehhez képest az országban erről szinte semmilyen diskurzus nem zajlik. Egy példát mondok: 100 milliárd gázár támogatást megszüntetni és 1:1-ben passzívház építés támogatásához átnyomni (házanként max 5 M és csak a kapcsolódó techre lehetne elkölteni, no plazmatévé)
Annyiban vitatkoznék, hogy a passzívház támogatás mellet legalább annyira fontos - ha nem jobban - a jól átgondolt és megfelelően támogatott panelprogram. Itt lehet a leglátványosabb, leggyorsabb és legnagyobb megtakarításokat elérni. A lakosság kb 20%-a lakik házgyári technológiával épült többségében energiapazarló lakásban. Ezekben simán elérhető átlagosan 50%-os energiamegtakarítás, ami országos szinten 10% lakossági energiaszükséglet csökkenést jelentene. Ezt mondjuk 5 év alatt meglehetne valósítani. A gázártámogatást néhány év alatt fokozatosan meg kellene szüntetni. Érezze csak a panelproli, hogy mennyibe is kerül az energiapazarló életmódja. Tudni kell hogy rengeteg társasház egyszerűen azért nem tud a panelprogramban részt venni, mert mindig van egy olyan 20-40% akik szerint tökéletesen jó a mostani energiapazarló államilag támogatott életmódjuk. A vicc az, hogy léteznek olyan konstrukciók is amelyekkel mindvégig alacsonyabb fűtésdíjakat kell fizetni mint korábban, pedig ebbe a felújítás önrészének törlesztőrészletei is beletartoznak. Tehát ez tiszta nyereség a lakó számára, és mégis van olyan aki nem hajlandó változtatni. Kiváló példa erre az óbudai "hosszúház" esete...
 

·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
Mi a helyzet Pakssal?

ha jól tudom 2020-as évek közepéig fogjuk kitolni a működést

mi lesz utána? mennyiért? milyen technológiával?


szerintem a legvalószínűbb a mostani VVER legújabb változata, a VVER-1200 MW, amiből ugye 2-t kéne építeni, ruszkitech
amúgy ebből sztem 4-et kéne (4,8 GW), a helyszín pedig Paks

ami talán még lehetséges az a francia tech, a többit kizártnak tartom (japán, amcsi)
 

·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
függeni nem függünk, de el tudod képzelni hogy egy laza 15-30 milliárd eurós beruházást nem európai cégnek adjunk?

amúgy meg sztem 1000 MW kicsit kevés, hiszen ma már léteznek 1200-1300, sőt 1600 MW-os szimpla blokkok is
 

·
MSc of Chem Engineering
Joined
·
2,283 Posts
Jelenleg Paks 2000 MW-ja is olyan, hogy vissza kell terhelni időnként.
3200 MW - ami gyakran több mint a völgyidőszak fogyasztása - esetén gondoskodni kell a felesleg esetleges elpasszolásáról külföldre, anélkül meg lehet rángatni.

Főleg ha nem csak atomerőmű van, hanem pl hagyományos tüzelésű biomassza és/vagy lignit, plusz a maradék gázerőműveket se lehet ki/bekapcsolni, azoknak is van egy minimális termelésük.
 

·
Moderator
Joined
·
21,243 Posts
A Falcon keresi a gázkitermelés módját a Makói-ároknál

2009. november 26. csütörtök 15:39:40
A Falcon folytatja a földgáz-kitermelést előkészítő munkát a Makói-ároknál, nincs olyan új fejlemény, amely szükségessé tenné a korábbi tervek felülvizsgálatát - jelentette ki Szabó György, a kanadai cég magyar leányvállalata, a TXM Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön Óföldeákon.

"Komoly nehézségek vannak, de olyan új információ nem került napvilágra, amely indokolná az eredeti tervek felülvizsgálatát" - mondta a szakember a cég kútjainál tartott sajtótájékoztatón.

A Falcon szakemberei azon dolgoznak, hogy megtalálják a megfelelő módszert a Makói-árok mélyén található nem hagyományos szénhidrogén-készlet kitermeléséhez. Ha ez sikerül - amint Észak-Amerikában is történt - a termelés már 2012-től annyira felfuthat, hogy akár néhány éven belül fedezheti a teljes - éves szinten 13 milliárd köbméter körüli - hazai földgázszükségletet - mondta Szabó György.

A Makói-árokban mélyén a nem hagyományos szénhidrogénkészlet rendkívül tömör kőzetben található, kitermeléséhez mikrorepedéseket kell létrehozni a több ezer méteres kutak mélyén, 200 Celsius-fok körüli hőmérsékleten, hatalmas nyomás mellett. A technológia Észak-Amerikában működik, jelenleg ennek a módszernek az adaptálása folyik - magyarázta a szakember.

A cég számításai szerint a Makói-árokban található nem hagyományos szénhidrogénkészlet kitermelése hordónkénti 50 dolláros olajár fölött lehet gazdaságos.

Jelenleg egy kút fúrásának költsége 40-50 millió dollár között van, ahhoz a kitermelés gazdaságos legyen ezt a költséget 10 millió dollár körülire kell leszorítani - közölte az igazgató.

Molnár József szolnoki bányakapitány a sajtóban megjelent nyilatkozatára reagálva - mely szerint 2012-ben visszavonhatják a Falcon kitermelési engedélyét - elmondta, a cég kutatási engedélye 2007-ben járt le, ekkor kértek kitermelési engedélyt. Ennek visszavonására akkor lehetne lehetőség, ha a Falcon öt éven át nem kezd hozzá a kitermeléshez vagy öt évig szünetelteti azt. A vállalkozás azonban jelenleg is kitermelést folytat, és ezután a jogszabályoknak megfelelően bányajáradékot is fizet.

MTI/Menedzsment Fórum

http://www.mfor.hu/cikkek/A_Falcon_keresi_a_gazkitermeles_modjat_a_Makoi_aroknal.html
 

·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
Paks

interjú:
http://www.mernokujsag.hu/index.php...rojekt&ev=2009&szam=11&honap=DECEMBER%20&n=90


tanulságok:
- az 1000 MW-os blokk a legvalószínűbb (talán 2)
- 900-1800 Mrd forint (ez sztem kicsit optimista)
- komolyan gondolkodnak magántulajdon (és tőke) bevonásán (HELYES), méghozzá valamelyik nyugati (e.khm.on, e.khm.df) energiaóriás jöhet szóba amelyik értékesíteni is tudná a saját megtermelt áramát (tulajdonos, nem kivitelező!)
- nagyon fontos, hogy ez az irdatlan pénz ne teljes egészében kiáramoljon (termelést helyettesítő import), hanem import helyett helyben állítsuk elő azoknak az eszközöknek a jelentős részét, amik beépítésre kerülnek
/ a grippennél ugye ellentételezés volt, hiszen azokat nem lehetett itt gyártani, itt viszont fontos hogy a pénz többsége itthon forogjon meg, 2000 Mrd nagyságrendű állami beruházással a belföldi gazdaságot stimuláljuk ne külföldet /
 

·
Moderator
Joined
·
21,243 Posts
Nem lesz gáz, ha nem lesz gáz

Kedden a Bács-Kiskun megyei Zsana felkerült a világ energetikai térképére. A nyolcszáz fős kisközség határában átadták az E.On hatszázmillió köbméterrel 2,2 milliárd köbméteresre bővített gáztárolóját. Ez a kelet-közép-európai térség legnagyobb tárolója, csaknem kétszer annyi fér bele, mint a még feltöltés alatt álló az algyői stratégiaiba. A németek regionális elosztóközponttá tennének minket, és bár harmincötmilliárd forintot költöttek a beruházásra, azt ígérik, hogy ez nem jelenik meg a gázszámlánkban.

...

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/12/01/zsanai_gaztarozo/
 

·
#1 Bunny
Joined
·
920 Posts
Az évszázad beruházása kezdődhet 2014-ben

2009. Legutóbb frissítve: 2009. december 27. 16:42 Lenygel János
PAKS | A villamos energia speciális rendszer, hiszen éppen annyi áramnak kell rendelkezésre állni, amennyire az adott időpontban a fogyasztóknak szüksége van. A kevesebb is és a több is gondot jelent - mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, amikor kérdéseinkre válaszolt.

– Már minden reaktor 108 százalékon dolgozik Pakson, befejeződött a teljesítménynövelés programja – mondta Süli János. – A MAVIR honlapján is olvasható: 2040-2050 megawatt áramot termel az erőmű. Tehát mintegy 160 megawattal javult a négy blokk teljesítménye. A beruházás három év alatt megtérül.

A növekedés felér egy kisebb erőmű rendszerbe állításával. Ugyan a biztonságos áramtermelés a mindennapos, legfontosabb feladat Pakson, de sok munkát ad az úgynevezett üzemidő hosszabbítás programja is. A maximális biztonság garantálása mindent megelőz, ennek jegyében készítjük elő fejlesztési elképzeléseinket.

A társaság – ha valamilyen váratlan esemény nem következik be - jó évet zár az idén. De itt bizony néhány órás teljesítmény-kiesés is sokat számít. Ha ugyanis egy blokk nem dolgozik, akkor akár napi több 10 millió forint árbevétel kiesés is keletkezhet. Az igazi mérleget éppen ezért csak december 31-én lehet megvonni.

– Ritka manapság az olyan vállalkozás, ahol a vezető arról számolhat be: jobb évet zártak az előzőnél.
– Ráadásul így lesz ez a következő években is. Elvégeztünk minden olyan munkát, amely lehetővé teszi a lehető legnagyobb teljesítményt a lehető legnagyobb biztonság mellett. Ez azért is fontos, mert biztonsági kultúránk a világban is közismert és elismert.

– Sokan és sokat beszélnek az úgynevezett üzemidő hosszabbításról. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– A ma üzemelő blokkokat úgy tervezték, hogy azok minimum 30 évig dolgozhassanak. Tudtuk és tudjuk: az alapadottságok ettől jóval hosszabb biztonságos működést is lehetővé tesznek Pakson, hasonlóan a világ többi atomerőművéhez, ahol szintén 20-30 év üzemidő-hosszabbítást engedélyeznek. Tehát az üzemidő meghosszabbítható.

Ez azt jelenti, hogy újra megvizsgáljuk azokat a nem cserélhető berendezéseket, amelyek nélkülözhetetlenek a termelésben. Ezekről be kell bizonyítani a hatóságnak és magunknak is, hogy legalább további 20 évig biztonságosan üzemeltethetők: azaz kiállják a szilárdsági és öregedési próbát. A cserélhető elemekkel igazából nincs gond, csupán olyan, garanciákat tartalmazó programot kell összeállítani, amely biztosítja az időben történő pótlásokat. Ezt tartalmazza az öregedéskezelési és élettartam-gazdálkodási program.

Az üzemidő hosszabbításra vonatkozó programot tavaly ősszel beadtuk az illetékes hatóságokhoz. Az idén megérkezett a válasz. Ebből kiderül: nem látnak olyan akadályt, amely a blokkok üzemidő hosszabbítását megakadályozná. Ez nagyon fontos tételmondat, hiszen a többi már csak munkaszervezési kérdés: mit, mikor, hogyan akarunk elvégezni.

A tervet 2011 végére kell elkészíteni. 2012 végén a hatóság kiadhatja az engedélyeket, amelyek szerint a négy blokk további 20 évig üzemeltethető. A szakszerű üzemeltetés és az üzemidő hosszabbítás a záloga annak, hogy képesek leszünk a két új blokk felépítésére is.

– Beszéljünk egy kicsit az évszázad beruházásáról. Mikor lesz építési engedélyük?
– Már megkezdődött az előkészületeket integráló Lévai-projekt, amely a tenderkiírásig tart. Továbbra is az a célunk, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal, a lehető legolcsóbban, a lehető leghosszabb ideig állítsuk elő az áramot. Az új, hatvan évre méretezett blokkok igen gazdaságos befektetést ígérnek. Bár nem olcsók, de ezek üzemelnek majd a lehető legalacsonyabb fajlagos költséggel.

A parlament ahhoz adott elvi hozzájárulást, hogy megteremthessük a feltételét az új blokkok építésének. Az engedélyezési folyamat során sokat konzultálunk majd a lakossággal is. Négy-öt szomszédos országgal is egyeztetünk, lesznek ott is közmeghallgatások. Ez az előkészítő folyamat 5-6 évet vesz igénybe. Ki kell választani a blokkokat, megtalálni a legjobb pénzügyi finanszírozást, s még azt is: hol lakjanak majd az építőmunkások.

A tervek szerint tehát 2014-2015-re lesz engedélyünk, az építkezéshez 5-6 évre lesz szükség. És legalább kétezer milliárd forintra. Az építkezést nem a költségvetés finanszírozza, hanem az MVM, és pedig úgy, hogy legalább 51 százalék állami tulajdonban legyen a két új blokk.
Kimondtuk: nem akarunk pénzt a költségvetésből, azt viszont igen, hogy legalább 51 százaléknyi állami tulajdonban legyen a két új blokk.

– Mikor kerülhet sor az első kapavágásra?
– Ha 2014-15-ben indulhatnak a gépek, akkor 2020-ban kezdhet az egyik blokk. A következő pedig majd 2025-ben. Mivel közben számos hagyományos erőművet be kell zárni, nagy szükség lesz az új blokkok teljesítményére. Egyébként egy blokknyi, mintegy 9 százaléknyi import van a magyar energiarendszerben. Ha tehát változatlan áramigények mellett minden erőmű tovább termelne, és megtartanánk a villamos energia függetlenséget, akkor egy új blokk teljesítménye kellene az import kiváltására.

– Mi a helyzet a megújuló energiák felhasználásával?
– Mi szívesen vesszük és támogatjuk a törekvéseket. A szomszédban tervezett energiapark is azt a célt szolgálja, hogy bemutassuk az alternatív energiák jelentőségét. Tudjuk, hogy ez is a jövő része, de azt is, hogy nem oldja meg az ország gondjait. Ez a lehetséges plusz forrás csak az alaperőművel együtt képes kiszolgálni az energiarendszer igényeit. A legolcsóbb alaperőmű pedig az atomerőmű.

– Kik dolgoznak majd az új blokkok építésén? Jut-e szerep a magyar kis- és középvállalkozásoknak?
– A fő berendezéseket külföldről tudjuk beszerezni, de igyekszünk a partnert arra sarkallni, hogy amit lehet, Magyarországon vásároljon, és magyar munkaerőt alkalmazzon. Azt szeretnénk, hogy a blokkonként ezermilliárdos fejlesztés 30-35 százaléka magyar beszállítókkal és élőmunkával számoljon, legalább 6-700 milliárd forint értékű legyen a magyar munka. Ez nemzetgazdasági érdek is!

Ezt csak akkor lehet elérni, ha már most hozzálátunk olyan klasztereknek a megszervezéséhez, amelyek felkészítik a pályázatra azokat magyar kis- és középvállalkozásokat, akik szerepet kaphatnak a kivitelezésben. A munkacsúcsban legalább ötezer ember dolgozik majd az építkezésen. Akkor leszek elégedett, ha ennek a létszámnak legalább a kétharmada magyar lesz. Sok szakemberre, hegesztőre, szerelőre lesz szükség.

– Zöld beruházást akarnak. Mit jelent ez?
– Az atomerőmű zöld, nincs CO2 kibocsátás. Minden tevékenységet a legnagyobb körültekintéssel, és a környezet fokozott védelmével együtt végzünk ma is, és így lesz ez a jövőbeni beruházás folyamán is. Ez egészen más felkészítést igényel. Komoly előkészítésre, iparszervezésre, városépítésre lesz szükség, amire áldozni kell. Paks térsége ebben az időszakban lehet például kiemelt fejlesztési övezet. A tervezett energiapark is a láthatóságot, az átláthatóságot és követhetőséget biztosítja majd.

A nyitottság hívei vagyunk. Még a munkaterületen is a lehetőségekhez mérten biztosítani akarjuk a láthatóságot. Építünk olyan zónát, ahonnan mindenki megnézheti: azt csináljuk, amit mondunk! A jelenlegi látogatóközpont 25-30 ezer vendéget fogad évente. Az energiapark és az új blokk építése ipari érdekességként legalább még egyszer ennyi látogatót vonz majd.

– Meddig viseli el, hogy a melegvíz visszakerüljön a Dunába?
– Többször nekiláttunk egy olyan erőmű építésének, amely mintegy 10 megawatt energiát termelhetne a blokkok hűtésére használt víz hőmérsékletének csökkentéséből. Vannak, akik szerint ez elég kis teljesítmény a mi termelésünkhöz képest. Ez igaz, de ettől kisebb erőművek vannak Magyarországon. Ez a plusz elég lehet egy kis város kiszolgálásra. Ráadásul ami visszanyerhető, ne hagyjuk kihasználatlanul. Már a helyzeti energia is hasznosítható lenne. A majd 10 méter magasra emelt víz visszafolyik a Dunába, ebből 10-16 megawatt energia termelhető.

A hűtővíz hőteljesítménye is nagy. Az sem elképzelhetetlen, hogy a Dunán átvezetve a túlsó parton fellendíthetnénk a zöldségtermelést, a kertészetet, a mezőgazdaságot. A finnek például az új blokkról 70 kilométeres távvezetéken viszik a vizet, hogy az erőmű hulladék hőjével fűthessék Helsinkit...

– Nem mondják néhányan, hogy ébredjen föl az álmaiból?
– Igen, mondták már. De azt is tudom: nem maradhatunk csak áramtermelők. Ezer szállal kötődünk a térséghez, felelősek vagyunk a környezetért, a velünk dolgozó, hozzánk kötődő magyar kis- és középvállalkozásokért. Az alföldi régiót is intenzívebben szeretnénk támogatni. A válság miatt is egyre inkább fontos ez. Tovább fejlesztjük a térséggel való együttműködést. Nem véletlenül működtetjük a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványt, amely évente százmilliókkal javítja a térségben élők lehetőségeit.

– Milyen lesz a Paksi Atomerőmű a két új blokk belépése után?
– Az új blokkok 60 éves működtetésre épülnek. Mivel a jövőben mintegy 4-5 ezer megawatt nukleáris energiára lesz szükség, ennek biztosítása évszázados feladat. A Paksi Atomerőmű a térség húzóereje marad, s ha megvalósítjuk a terveinket, akkor egy jól működő szereplője lesz a nemzetgazdaságnak, amely hosszú távon legalább 5 ezer embernek ad munkát, s ennyi családnak biztos megélhetést.

http://www.teol.hu/tolna/gazdasag/az-evszazad-beruhazasa-kezdodhet-2014-ben-277592
 
1 - 20 of 137 Posts
Top