SkyscraperCity banner

61 - 80 of 141 Posts

·
Registered
Joined
·
1,110 Posts
portfolio.hu: Kezet nyújtott a hazai vállalatoknak az orosz atomóriás

Idén az előzetes várakozások alapján Magyarország nemzetközi tendert hirdethet két új nukleáris reaktor beszerzésére, amelyek a paksi atomerőmű területén állnának majd üzembe a 2020-as évek közepén. A beruházás elsősorban a meglévő paksi blokkok kiváltását, és ezzel az atomenergiai áramtermelésen belüli súlyának megtartását célozza, de egy közel tíz éves időtartam alatt a régi és új kapacitások párhuzamosan is üzemelnek majd. A nukleáris bővítési projektben már az előző kormányzati ciklusban is egyetértés mutatkozott a hazai politikai élet két nagy pártja között, a tervezett beruházást érdemben csak zöld szemlélet képviselő LMP ellenzi.
 
·
Registered
Joined
·
1,326 Posts
Nem örülök ennek a hírnek és nem azért mert Atomenergia ellenes lennék. Egyszerű kérdések foglalkoztatnak:

Menyibe fog kerülni emiatt az áram Magyarországon? Versenyképesebb lesz így az ország? Szükség van erre a két blokkra?

Van egy rossz érzésem, miszerint ezzel projekttel a szokásosnál is jobban fognak járni egyesek és a nagy többség a szokásosnál is sokkal rosszabbul. :eek:hno:
 
·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
az hagyján, de hol van a tender, a versenyző építők?

vagy ma olyan országban élünk, hogy a cáratyuska el akar verni 10 milliárd eurót egy termékre, akkor bemegy a bótba oszt megveszi? úgy láccik

csá kó
 
·
Registered
Joined
·
1,326 Posts
Vajon mikor lesz bejelentve hasonló módon egy nagyobb vízerőmű projekt? (Nagymaros, Adony, Fajsz, Csongrád)
Pont erre gondoltam. És nem azért mert ellene vagyok a vízerőműveknek Magyarországon, sőt. De az ilyen volumenű projekteket nagyon alaposan kell előkészíteni különben katasztrófa lesz a vége, főleg, ha az ilyen eljárásokból a politikai rendszerünk rendszert csinál.

Ebből a Paksból is lehet egy második Bős-Nagymaros lesz. Valószínű ezért is most ütötték nyélbe ezt az üzletet. Úgy számolnak elég ideig lesz ez a garnitúra hatalmon, hogy egy ekkora projektet végigvigyenek. Ha 5 évvel később kötik meg a szerződést, amikor időszerű a fejlesztés, már késő lenne és egy esetleges kormányváltás a projekt végét jelentené.
 
·
Moderator
Joined
·
22,151 Posts

Ez borzasztóan naív elgondolas.

A magyar politikai élet még mindíg eroteljesen kotodik sajnos a medvéhez. Read my lips. Ez egy olyan 3000 milliard forintos gazdpol dontés, amely mogott teljes poltikai egyetértés van. Egy MSZP-DK vezette poltikai oldal soha nem tenne keresztbe ennek a projektnek.

Talán csak a halálban vok ennyire biztos. Abban pedig eléggé biztos vok.
 
Szerintem nem csak az MSZP-DK-ból áll a mindenkori baloldal, így én még nem zárom ki, hogy a jövőben ne jönne egy MDF szintű kormány, ők meg tudjuk milyen plakátot nyomtattak anno.
 
·
Banned
Joined
·
4,823 Posts
3 problémám van a dologgal
- 1 blokk elég lett volna
- az is 5-10 évvel később
- ne legyen kibaszott ruszki függő még ez is

Még 2-3 évvel ezelőtt azt mondom, rendben, legyen atomból. De a németek kérem alássan megmutatják ország-világnak, hogy nem kell.

Ennyi lóvéból a legfontosabb dolog lett volna a házgyári lakásállomány közpénzen való komplett és átfogó felújítása, aminek elsődleges célja a szlömösödés megállítása, az ott lakó lecsúszott rétegek millióinak a megfogása és természetesen az energetikai megtakarítások lennének. Persze nem késő, van itt annyi lóvé. Arról nem is beszélve, hogy egy valódi panelprogram százezernyi munkást szívna fel.

A másik, hogy a dunai dusszasztókat is lehetett volna erőltetni, ki a [email protected] építi meg, ha nem a fideszúthenger? Márpedig szükség lesz rá, már csak a budapesti ivóvíz biztosítása miatt is klimavandál és egyebek.

Szabályozós erőműről sem hallani, szélerőművek is mehetnének 3000 MW-ig simán, legfeljebb kisebb megtérüléssel mint bárhol máshol, de hát tudjuk, akármekkora hozamszintre van befektető, csak legyen kiszámítható és biztonságos a dolog...a szélenergia pedig eléggé az.

Végül simán lehetne indítani egy melegvizet napenergiából programot, az egész országban meg lehetne csinálni koratavasztól későőszig.

Napelemekre még várnék, először ezeket csinálnám meg.

Oh well, lesz két akkora blokkunk, aminek a beindításához is kell még egymillió ember :D
 
·
uncustomized user title
Joined
·
805 Posts
Az elmúlt években volt 1-2 órám Aszódival, nagyon jól tanít amúgy.

A véleményeivel általában nagyrészt egyetértek, tudja mire van szüksége az országnak energetikai szempontból, és érvekkel is jól alá tudja támasztani őket, persze a hivatásából adódik, hogy azért kicsit nukleáris energia párti :D

Amúgy Aszóditól ez az egyik kedvenc videóm:D
 
Ez is jó. Mondjuk én másik videót is láttam, amiben szintén egy greenpeacet képviselő emberrel volt. Az is hasonlóan végződött. :)
 
·
Registered
Joined
·
1,326 Posts
http://inforadio.hu/arena/4952/2/podcasting

Amit a 2. rész legvégén mond 24:25-nél nagyon érdekes. 15Ft/kWh már jól hangzik. Nem értem, ha ez így van, miért nem lehet ez a szerződés nyilvános valamilyen mértékben? Miért jó (vagy rossz), hogy ennél butább módszerekkel akarják a társadalmat meggyőzni Paks bővítéséről?
 
·
M8 motorway's fan
Joined
·
7,213 Posts
^^

Aszódi tényleg nagyon jó, én egy szab. vál. tárgyat vettem fel nála (Fenntartható fejlődés és atomenergia), iszonyat jó volt az előadás!
Remélem, nem hagytad ki a "Strand és gyógyfürdők" című tárgyat sem... :lol: :cheers:
 
61 - 80 of 141 Posts
Top